Olvasóvá nevelnek

2019. július 20., szombat, Közélet

Sokféleképpen lehet olvasni: egyénileg, csoportosan, magunkban, hangosan, egy teremben, a szabadban – mindezt ki is próbálták azok a brassói diákok, akik részt vettek a Benedek-mezőn tegnap zárult olvasótáborban. A kilencedik alkalommal szervezett Irodalom és természetbarátok táborának célja, hogy olvasóvá neveljék a tizenéveseket, ezért az elmúlt hat nap alatt minden a könyv világa körül forgott.

  • Közös élményük az olvasás. Fotó: Albert Levente
    Közös élményük az olvasás. Fotó: Albert Levente

Az olvasótábor kezdeményezője Ugron Levente brassói magyar irodalom és nyelv szakos tanár, aki Kovács Enikő és Tamás Tünde tanárkollégájával közösen szervezi a programokat. Idén Weber Anikó két kamaszregényét választották olvasásra, az ötödikesek és hatodikosok Az osztály vesztese című regényt olvasták el a tábor ideje alatt, a hetedikesek és nyolcadikosok az El fogsz tűnni címűt.

Olvastak csoportban, egyénileg, hallgatták tanáraikat, ahogy egy-egy szövegrészt felolvasnak, írtak és rajzoltak az olvasottakról, kreatív feladatokat oldottak meg, szerepjátékokban vettek részt, kirándultak. Egy délután a tábor meghívottja volt Fekete Vince költő, másnap Orbán Katica brassói középiskolás mutatott be a táborban József Attila-műsort, de még Weber Anikó íróval is találkoztak, igaz, virtuálisan, azaz Skype segítségével.

Lapunk érdeklődésére Ugron Levente elmondta, való, hogy a gyermekek egyre kevesebbet olvasnak, de még mindig van egy réteg, amely az átlagnál több könyvet vesz kézbe. Az általános iskolás korosztály körében a fiúk inkább a kalandregényeket választják, a lányok szívesen olvasnak Leiner Laura-könyveket. A gyermekek a mai fiatal írónemzedék könyveit kedvelik, amelyeket az ő nyelvükön írtak, róluk szólnak – mondta a pedagógus. Szerinte nem baj, ha valaki egy könnyebb könyvvel kezd, és később jut el egy komolyabb szövegig, a lényeg, hogy megszeresse az olvasást. Úgy véli, nincs recept arra, hogyan válik valaki olvasóvá, mindenkit más téma, műfaj ragad meg, van, aki kisgyermekkorban, mások az iskolában vagy akár felnőttként kedvelik meg az olvasást. A táborral kapcsolatosan pedig azt mondta, ha a résztvevők közül csak egy is olvasóvá válik, akkor megérte a fáradozást.

A brassói diákok évente szervezett olvasótáborának a szülőkön kívül nincsenek támogatói, nem áll mögötte civil szervezet, azoknak a lelkes magyar szakos tanároknak köszönhető, akiknek szívügye a gyermekek olvasóvá nevelése.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 514
szavazógép
2019-07-20: Közélet - Iochom István:

Szövőszék a Borudvarban (Mesterkedjünk Kézdiszékért)

Nagy sikerrel indult csütörtök délután a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés által kezdeményezett Mesterkedjünk Kézdiszékért elnevezésű programsorozat a kézdivásárhelyi Borudvarban, ahol a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete egy több mint százhúsz éves szövőszéket állított fel. A rendhagyó helyszínen mintegy harmincan szőttek, üveget, poharat és tányért festettek, és szép öltésekkel varrtak is.
2019-07-20: Máról holnapra - Fekete Réka:

Új szerződések, régi gondok

Ebben az esztendőben egyetlen nap sem telt el úgy, hogy hibátlanul működött volna az egészségbiztosítási pénztár által finanszírozott, egészségügyi szolgáltatások érvényesítésére és elszámolására használt számítógépes kártyarendszer, ennek ellenére a pénztár országos elnöke nem érzi magát hibásnak az informatikai platform működésképtelenségéért.