Elie Wiesel Intézet: Nem legionárius szimbólum az úzvölgyi kelta kereszt

2019. július 20., szombat, Belföld

A romániai Elie Wiesel Intézet álláspontja szerint nem minősül román legionárius (fasiszta) szimbólumnak az a kelta kereszt alakú emlékmű, amelyet a Bákó megyei Dormánfalva polgármesteri hivatala állíttatott az úzvölgyi katonatemetőbe.

A romániai holokausztkutató Elie Wiesel Intézet a transparentnews.ro portál megkeresésére közölte álláspontját az úzvölgyi emlékművel kapcsolatban azt követően, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke július elején sérelmezte az emlékmű formáját, és kilátásba helyezte, hogy az Elie Wiesel Intézethez fordul ez ügyben.

Az intézet szerint a körbe illesztett kereszt egész Európában elterjedt szimbólum. Elsősorban az írországi és skóciai síremlékeken jelenik meg, Romániában pedig a máramarosi síremlékeken és faragott kapukon használják gyakran.

Az intézet elismerte, hogy a két világháború között a szimbólumot Európában és Amerikában is a szélsőségesen jobboldali szervezetek használták, és az ma is az egyik legismertebb vizuális eleme például a fehérek felsőbbrendűségét hirdető mozgalmaknak. Azt is hozzátette, hogy kelet-európai újfasiszta szervezetek is használják a jelkép stilizált változatát, köztük például a romániai Új Jobboldal is. Az Elie Wiesel Intézet hozzátette azonban, hogy „az úzvölgyi emlékmű, amely keresztény sírkertben található, nem esik a fasiszta, legionárius, rasszista vagy xenofób tetteket, jelképeket és szervezeteket, valamint a háborús bűnökért és tömeggyilkosságokért felelős személyek kultuszát tiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet hatálya alá”.

Kelemen Hunor azt követően sérelmezte a román legionáriusok és mai követőik által is használt szimbólumot, hogy a kulturális tárca utólag jóváhagyta az úzvölgyi román emlékmű művészi koncepcióját. A tárca korábban közölte, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala törvénytelenül állította ki önmaga számára az építési engedélyt a román emlékműhöz és parcellához, mert nem kérte a minisztérium előzetes hozzájárulását.

Június közepén a Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) is elismerte, hogy nem az úzvölgyi temetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek a román parcellát létrehozták, és álláspontja szerint csak 11 román katona van eltemetve a temetőben. Egy magyarországi blogon megjelent friss tanulmány szerint azonban a románnak tekintett katonák közül több nem szolgált a román hadseregben, így a dokumentum a magyar fél igazát támasztja alá – erről az M1 csatorna műsorában Pászkán Zsolt Románia-szakértő beszélt tegnap. Pászkán hangsúlyozta: jelenleg az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban a magyar és román fél között nem valódi történelmi vita folyik, hanem a magyar fél történelmi érvekkel próbál kivédeni egy politikai, etnikai támadást. A román politika szokása, hogy gondok idején előrángatják „a magyar ügyet”, és azt éreztetik, hogy a magyarokkal szemben bármit, bármikor megtehetnek – fűzte hozzá, megjegyezve: az Úzvölgyében történtekkel is azt akarják bizonyítani, hogy a magyar közösség sokadrangú tagja a romániai társadalomnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2019-07-20: Élő múlt - :

Tulit Ilona: A magyar nyelvű oktatás Kovászna megyében / 4. (Azok a nyolcvanas évek)

Tanfelügyelői munkanapló: 1982–87 (1)
Az „új típusú ember” formálásának korában jelentésváltozáson mentek át a tudás, a nevelés, a munka szavaink. A nevelés elsősorban ideológiai képzést jelentett, tudásnak számított a pártdokumentumok ismerete, a „hazafias tantárgyakban” (román, történelem) való előmenetel, munkának pedig ezek sulykolása.
2019-07-20: Belföld - :

Iohannis mondjon le

Klaus Iohannis államfőnek feltétel nélkül és azonnal le kell mondania tisztségéről, miután az alkotmánybíróság döntést hozott az amnesztia és a közkegyelem megtiltásával kapcsolatban – jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke.