Iohannis mondjon le

2019. július 20., szombat, Belföld

Klaus Iohannis államfőnek feltétel nélkül és azonnal le kell mondania tisztségéről, miután az alkotmánybíróság döntést hozott az amnesztia és a közkegyelem megtiltásával kapcsolatban – jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke.

Meglátása szerint „az alkotmánybíróság döntése rendkívüli súlyosságú, ami nem maradhat ehhez mérhető következmények nélkül”. „Ez azt mutatja, hogy Klaus Iohannis elnök egy oktalan kalandba vonta be az embereket, belecsalogatta őket egy demokráciaellenes játékba. Mert az amnesztia és a közkegyelem – amely rendkívüli helyzetben lévő emberek iránti irgalmasságot jelent – évezredekkel ezelőtt, a történelemmel együtt született, és senki, még a kommunisták sem engedték meg maguknak, hogy ezeket csorbítsák” – hangsúlyozta Călin Popescu-Tăriceanu. A szenátus elnöke emlékeztet: előre felhívták az államfő figyelmét erre a körülményre, de „semmi nem térítette el saját önző, politikai és választási célkitűzéseitől”. „Az egyetemes jogállam normáitól való eltérési kísérlet miatt, amit megakadályozott az alkotmánybíróság, Klaus Iohannis elnöknek feltétel nélkül és azonnal le kell mondania” – mondotta Tăriceanu.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1427
szavazógép
2019-07-20: Belföld - :

Elie Wiesel Intézet: Nem legionárius szimbólum az úzvölgyi kelta kereszt

A romániai Elie Wiesel Intézet álláspontja szerint nem minősül román legionárius (fasiszta) szimbólumnak az a kelta kereszt alakú emlékmű, amelyet a Bákó megyei Dormánfalva polgármesteri hivatala állíttatott az úzvölgyi katonatemetőbe.
2019-07-20: Belföld - :

Tervez a miniszter

Leginkább azoknak nem sikerül az érettségi vizsga, akik alacsony médiával jutottak be a líceumba – jelentette ki Ecaterina Andronescu tanügyminiszter.