Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

VidékfejlesztésPályázható a kisgazdaságok 15 000 eurós támogatása

2019. július 23., kedd, Gazdakör

Cătălina Savin, a megyei vidékfejlesztési hivatal igazgatónője értesített, hogy az országos ügynökség a tegnaptól meghirdette a vidékfejlesztési terv keretében a 6.3-as, Kisgazdaságok támogatása nevű intézkedés pályázhatóságát. A pályázatokat a kiírás szerint december 31-ig lehet letenni, a pályázható keretösszeg 45,9 millió euró, ez valamivel több mint 3000 pályázat kifizetésére elegendő.

  • Pontot hozhatnak a pályázásnál a pirostarkák
    Pontot hozhatnak a pályázásnál a pirostarkák

Az igazgatónő véleménye szerint a kiírt összeg jóval hamarabb elfogy, így az ügynökség számítógépes rendszere le fog állni, nem engedi a további pályázatok feltöltését. Szerinte két, legtöbb három hónapot tart ki a pénz. Tavaly is hasonló helyzet volt, rövid két hónap alatt a kiírási összeg duplájára tettek le pályázatokat, és a rendszer automatikusan leállt. A múlt évi kiírásban szereplő 47,8 millióra közel 6400 pályázatot tettek le, összesen 95,6 millió euró értékben. A megyében tavaly 16 pályázatot adtak le, ezekből sajnos mindössze 5 volt nyerő, a többiek a túl alacsony pontszám miatt kiestek az országos rangsorolásnál és kiválogatásnál. A mostani kiírásra érvényes minőségi küszöb pontszáma július 22. és augusztus 31. között 85, szeptember folyamán 80, októberben 75, novemberben 70, decemberben 15. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az említett időszakokban csak azon pályázatokat lehet feltölteni a számítógépes rendszerbe, amelyek ezeknél nagyobb pontszámúak.

Ezt viszonylag nehéz elérni. Az igazgatónő elmondása szerint tavaly az járt jól, aki családi vállalkozás formájában pályázott, mivel a pályázat értékelésénél harminc pontot lehetett szerezni ezáltal, és ez a pontszerzési lehetőség az idei kiírásra is érvényes. A pályázatok értékelésénél pont jár a szakmai végzettség szerint (20 pontot kapnak az egyetemet végzettek, 15-öt a mezőgazdasági líceumot végzettek, valamint 10 pont jár a hivatalos képzésen részt vevőknek), az ágazat fontossági besorolásának függvényében (csökkenő sorrendben: 15 pont a zöldségtermesztés, 10 pont a gyümölcstermesztés és vetőmagtermesztés), illetve az állattenyésztésben, csökkenő sorrendben a szarvasmarha-tenyésztés (15 pont), méhészet (12 pont), juhászat (10 pont). Ugyancsak pontozzák a pályázatot az illető község termelési képességének besorolása szerint (30 pont a magas termőképességű községeknél és 25 pont a közepeseknél). Pont szerezhető (maximálisan 5 pont), ha a pályázó őshonos növényfajtákat termel vagy állatokat tenyészt, illetve vállalja, hogy a pályázat megvalósításának ideje és a követési időszak alatt a gazdasága egész vagy csak egy része területén őshonos növényfajokat és -fajtákat, illetve törzskönyves állatokat fog tenyészteni (a pirostarka is szerepel a hivatalos listán). És természetesen 30 pont szerezhető azáltal, hogy a pályázó családi vállalkozás formát iktat a cégbíróságon, és így próbálkozik.

Az igazgatónőt az intézkedés alapfeltételeiről is kérdeztük. A gazdaság nagyságának, értékének a 4000 SO-euró és a maximális 12 000 SO-euró között kell lennie. A pályázó gazdaság legkevesebb két éve kell hogy szerepeljen a kifizetési ügynökség (APIA), illetve az állatorvosi hatóság nyilvántartásában gazdasági kóddal, ami azt jelenti, hogy már legkevesebb két éve igényelte a területalapú támogatást. Fizikai személyként nem lehet pályázni, engedélyezett fizikai személy (PFA), egyéni (ÎI) vagy családi vállalkozás (ÎF), illetve cég formájában kell bejegyeztetni a gazdálkodási formát. Viszont a minimális, kötelező kétéves régiséget elfogadják akkor is, ha a pályázó az előző években fizikai személyként tett le területalapú támogatásra kérést, illetve magánszemélyként két éve már szerepel az állataival az állategészségügyi hatóság nyilvántartójában, és az új gazdálkodási formára csak idén írta át (vagy még mindig átírhatja) a területeket, illetve állatokat egy APIA-s vagy állategészségügyi típuskérés alapján. A pályázónak egy egyszerű üzleti tervet kell készítenie, amelyben vállalnia kell a gazdaság korszerűsítését és bizonyos értékben termény-, illetve termékértékesítést. Az állattartással is foglalkozók pályázatánál kötelező a trágyatároló megléte, illetve megépítésének vállalása a pályázat végső kifizetése előtt.

Viszont az is megengedett, hogy a gazdaságban termelődő trágyát szerződés alapján elszállítsák egy, a környezetvédelem által engedélyezett községi vagy egy állattenyésztő cég tulajdonában levő trágyatárolóhoz 75 kilométeres körzetben. A sikeres pályázó első részletként a 15 000 eurós támogatási összeg 75 százalékát kapja meg, majd a második részletet legtöbb három év után. Alapkövetelmény, hogy az első kifizetés 20 százaléknyi értékének megfelelő összegben terményt vagy termést kell értékesítenie, vagyis legkevesebb 2250 euró értékben a második részlet kifizetéséig (három év alatt).

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri meg az idei elnökválasztást?









eredmények
szavazatok száma 738
szavazógép
2019-07-23: Gazdakör - Bokor Gábor:

Menesztenék az agrárminisztert

Petre Daea mezőgazdasági miniszter lemondását kérik az ellenzéki pártok. A Mentsük meg Romániát Szövetség (MRSZ) sajtóközleménye szerint szakszerűtlenül kezelte az afrikai sertéspestis terjedésének megakadályozását, hatalmas károkat okozva a sertéstenyésztő gazdáknak. Iancu Caracotă liberális szenátor a maga során ugyancsak Daea távozását kéri – ő a kukoricatermeléssel kapcsolatos jelentések miatt akarja a miniszter távozását. Európa legnagyobb kukoricatermelőjének állította be az országot, ám csupán 2019-ben 173 ezer tonna kukoricát importáltak Romániába. Ezért le kell mondania – állítja a szenátor. Mindezzel ellentétben Petre Daea múlt heti sajtótájékoztatóján az általa vezetett minisztérium sikereiről, a gazdák érdekében végzett munkájáról számolt be.
2019-07-23: Gazdakör - Bokor Gábor:

A gazdákat is meg kellene kérdezni (Jegyzet)

Nem csoda, hogy Petre Daea agrárminiszter (és a kormány más tagjainak) lemondását kéri az ellenzék. És az sem csoda, s titok sem, hogy mindez politikai meggondolásokból történik, egy kis csatája annak a nagy háborúnak, amely a kormányváltást kívánja győzelemként – más szóval a mostani ellenzék hatalomra kerülését. De a gazdákat nem érdekli a politika (hacsak nem az agrárpolitika – ahogyan azt egykor sokat emlegették gazdagyűléseken), számukra az a fontos, milyen gazdálkodási körülményeket biztosít a mindenkori országvezetés, hogyan támogatják a termelést, a gazdaságok fejlődését.