„Iohannis elnök jó ember, de szeretném tisztázni, hogy annak a politikai osztálynak a képviselője, amely ebbe a helyzetbe hozott minket: négymillió román él Románián kívül, mert harminc éven át a teljes politikai osztály, egyik és másik oldal is anélkül működött, hogy kapcsolatban lett volna a közösséggel” – jelentette ki tegnap Dan Barna, az USR–PLUS szövetség államfőjelöltje.
Azt is elmondta, hogy ő maga a legutóbbi elnökválasztáson Iohannisra szavazott. Barna szerint az idei elnökválasztáson Nagyszebenben lesz a legkeményebb megmérettetés, mert ez az első alkalom, hogy két jelölt is ebből a városból származik. A jogász végezettségű Dan Barna is Nagyszebenben született.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.