A Dunán történt halálos tömegszerencsétlenség ügyében a hajóskapitány letartóztatását indítványozza a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – közölte a fővárosi főügyész tegnap. Döntés ma születhet. Mint ismert, május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval, és elsüllyedt.
A Hableányon 33 koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott, és csak hét embert sikerült kimenteni közülük. A baleset ügyében a szállodahajó ukrán kapitányát hétfőn őrizetbe vették. Az őrizetbe vétel azután történt, hogy a Kúria hétfőn kihirdetett elvi jellegű határozatában törvénysértőnek minősítette az alsóbb fokú bíróságok döntését, amellyel óvadékot engedélyeztek a hajóskapitánynak, és így a 15 millió forintos összeg kifizetése nyomán a 64 éves ukrán férfi szabadlábra került: Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyelet hatálya alatt volt, nyomkövetőt kellett viselnie, és hetente kétszer köteles volt jelentkezni a nyomozóhatóságon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.