Nézeteltérés a kormányban

2019. augusztus 2., péntek, Belföld

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) nem támogatja, ahogyan a költségvetés-kiigazítást tervezik – jelentette ki tegnap Iaşi-ban Varujan Vosganian. Az LDSZ országos alelnöke szerint ők próbálják megmenteni a koalíciót, de nem minden áron.

Az alelnök elmondta: hétfőn találkoztak a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel, és kifogásolták, hogy a költségvetés-kiigazítás tervezete pénzt von meg többek között a művelődési, az oktatási, az egészségügyi és a szállítási minisztériumtól. Meglátása szerint a közberuházások szintje nem tartható továbbra is ilyen alacsonyan. Emlékeztetett: amikor ő volt a gazdasági miniszter, akkor a beruházásokra 38 százalékot fordítottak, most alig 23-at.

Kifejtette: az LDSZ-ben úgy látják, hogy a koalíciónak egyetlen jelöltet kell indítania az államelnök-választásokon, aki erős ellenfele lehet a második fordulóban Klaus Iohannisnak.

„Mi történne a koalíció nélkül, ki irányíthatná Romániát? Még volt egy ilyen kísérlet. Egyesek szerint jó lenne, ha másokat is hatalomra engednénk, hogy lássa mindenki, mire képesek, majd újra megnyernénk a választásokat. Nem hiszem, hogy hagynunk kellene Romániát ilyen kísérletek áldozatává válni. Ezért próbáljuk megmenteni a koalíciót, de nem minden áron. A hullámokban küzdő embert sem tudod megmenteni, ha ő nem nyújtja a kezét neked” – mondta Vosganian.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2019-08-02: Belföld - :

Nincs elegendő magyar oktató?

Állítólag nincs elegendő tanár a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) orvosképzés magyar szakán, ezért csökkentené le a Romániai Felsőoktatás Minőségbiztosítási Hatósága (ARACIS) a beiskolázási számokat – derül ki a hivatal válaszaiból, amelyeket a Kisebbségi Államtitkári Hivatal Kabinetjének kérdéseire adott, és amelyeket a Transindex portál közölt tegnap.
2019-08-02: Belföld - :

Válaszokat várnak a civilek

Több civil szervezet kéri nyílt levélben az illetékes hatóságoktól, hogy hívjanak össze sajtótájékoztatót, és minden kérdésre válaszoljanak Alexandra Măceşanu eltűnésével kapcsolatban.