Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kiutak az alkohol rabságából 14.Isten útjai kifürkészhetetlenek

2019. augusztus 8., csütörtök, Család

„Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.” (Róm 6,8)

Hónapokon keresztül vezettük be a kedves olvasókat az alkoholfüggőség és a szenvedélybetegségek rejtelmes, izgalmas, de ugyanakkor fájdalmas világába, valóságába. Láthattuk, hogy csak lépésenként hozhatjuk helyre azt, ami elromlott az életünkben. És azt is, hogy nem mindig úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan mi akarjuk. Nagyon sok minden határozhatja meg egy szenvedélybeteg felépülését, de azt is láthattuk, hogy Isten nélkül ez nem igazán sikerül. Mindezt személyes életutam egyik szakaszával szeretném szemléltetni. Kérem, fogadják szeretettel.

  • Fotó: bonuspastor.ro
    Fotó: bonuspastor.ro

Nagyon fiatalon kezdtük el, szívem választottjával együtt, a házaséletet. Gyermekkori álmom vált valóra, amikor ezt egy vidéki településen tehettük meg. Elég gyorsan alkalmazkodtunk, és úgy éreztük, hogy az ottani közösség is elfogadott, szeretett bennünket. Boldogok voltunk a nehézségek közepette is. Háromszor költöztünk, amíg véglegesen sikerült letelepedni egy helyen. Lassan, de biztosan beolvadtunk az ottani közösségbe. Eleinte ritkábban, majd a későbbiekben egyre gyakrabban volt jelen az alkohol az életemben. Azt hittem, hogy nélküle nem fogok érvényesülni, baráti, családi kapcsolatokat kialakítani. Környezetem finom jelzéseit és intelmeit semmibe vettem már, családon belül a kapcsolataim egyre csak romlottak. Egy idő után azt vettem észre, hogy változtatni sem tudok addigi életmódomon. Tudtam és éreztem, hogy valaminek a rabja lettem. De hallani sem akartam, hogy ez talán az alkohol lenne. Amikor a családomon belül súlyos válság vette kezdetét, egyértelművé vált: változtatni kell. De hogyan? Milyen áron? Ez volt a kérdés.

2004 tavaszán költöztünk jelenlegi lakhelyünkre, magunk után hagyva az utolsó évek viszontagságos, zűrzavaros életét. Rosszabbodó egészségi állapotom, erkölcsi értékrendem, a bizonytalanság, a reménytelenség, a megromlott családi és baráti kapcsolataim arra késztettek, hogy változtassak addigi életemen. De még mindig nem akartam beismerni, hogy mindennek az oka az alkohol. Azt hittem, hogy egy új élet, egy új környezet, egy új otthon megváltoztathat mindent. Sajnos, és ez utólag derült ki, akkor már szenvedélybeteg voltam, tehetetlen a betegséggel, az alkohollal szemben. Családom és környezetem erőfeszítései hiábavalóak voltak. Ugyanúgy a kórházi kezelések és az azt követő periódusok sem győztek meg, hogy szenvedélybeteg lettem. Tudtam, hogy valami borzalmas dolog történik velem, és nem találtam kiutat. Az évekig tartó önámítást küzdelem, amely szinte öt évig tartott, 2008 decemberében hozta meg a „gyümölcsét”.

Utolsó kórházi beutalásom előtt két dolog történt: összeismerkedtem egy akkor már nyugdíjas felső-háromszéki katolikus plébánossal, aki elindított a hit útján, és egy információhoz jutottam, amelynek fonalán elindultam. Akkor még nem tudtam, miről van szó, mi az, hogy pszichoterápia, mi az, hogy szenvedélybetegség. Nem érdekelt senki és semmi, csak az óriási vágy bennem, hogy megszabaduljak ebből a szörnyű, elviselhetetlen, kilátástalan, kínos állapotomból. Borzasztó testi és lelki fájdalmaim közepette született meg bennem a döntő elhatározás 2008. december 19-én. Segítséget kértem.

Sorsdöntő fordulat volt az életemben. Feladtam addigi életemet, munkahelyemet, álmaimat, mindent. A Bonus Pastor Alapítvány jóvoltából 2009. január 6-án beköltöztem a Magyarózdi Drogterápiás Otthonba, amelynek kilenc hónapig voltam a  lakója, és elkezdtem azt, amire évekig vágytam: letenni a szükséges alapokat egy új élet kezdéséhez.

Beismerem, nem volt könnyű, de nem bántam meg. Terápiám ideje alatt elvesztettem családomat, egyedül maradtam. Egy lelkes csapat és egy együttérző csoport tartotta bennem a lelket Magyarózdon. Öt és fél hónap után kezdtem érezni, hogy valami történt velem. Az alkohol gondolata már távol járt tőlem, és csak a jövőre össz­pontosítottam. Egyik napról a másikra megváltozott minden. Amiért küzdött évekig a családom, hogy elérje, az végre megvalósulni látszott. Senki nem hitte el, utólag is egy magyarázattal tudok szolgálni: isteni kegyelem. Igen, nemcsak a terápiás programnak köszönhetem szabadulásomat, hanem Istennek is.
Kilenc hónapig voltam távol mindentől, mindenkitől. Mintha nem is létezett volna az alkohol soha az életemben. Csodálatos felfedezés volt számomra, ami teljes nyugalommal, reménnyel, bizalommal, hittel töltött el. Először életemben tudtam őszintén szembenézni önmagammal és az emberekkel. Felemelő érzés volt számomra. Végre SZABAD voltam.

Azóta az Úr megtanított arra, hogy védelmet és menedéket keressek az ő oltalmában. A jövőt nem láthatom biztosan, de afelől teljes mértékben meg vagyok győződve, hogy Istennek terve, célja van velem, megtart az ő országa számára és számít a szolgálatomra.

Életem jelenlegi szakaszához érve néhány következtetést vontam le életemből és történetemből:
Tényleg, Isten útjai kifürkészhetetlenek.
A függőség kialakulásának folyamatát nem tudjuk ellenőrzés alatt tartani, megfékezni, ha valami elkezdődött, az folytatódni fog.
Ha már kialakult a függőség, nincs visszaút.
A betegségtudat fokozatosan formálódik ki.
A bűn kérdése sokáig homályos és nem eléggé világos egy szenvedélybeteg számára sem.
Támogatás nélkül semmi sem lehetséges.

Csakis Istenünk nagy és hatalmas kegyelme menthet meg bennünket az örök kárhozattól. Bízzunk benne, hogy kapunk elegendő lelki békét, hogy el tudjuk fogadni mindazt, amin változtatni nem tudunk, bátorságot, hogy változtassunk azon, amin tudunk, és elegendő hitet ahhoz, hogy kitartsunk Isten ígérete mellett. „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20b)

Kozma Ferenc lelkigondozó,
a Bonus Pastor Alapítvány
munkatársa
(telefon: 0757 489 778)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 609
szavazógép
2019-08-08: Család - :

Beszippanthat a digitális világ

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Pasztorális Bizottságának családmunkacsoportja negyedik alkalommal hirdette meg a Szülők iskolája nyári táborát, amellyel megerősítést és támaszt kíván nyújtani a kisebb vagy kamaszkorú gyermeket nevelő szülőknek. A Szentegyházához közeli Szelterszben tartott programra idén 12 család, mintegy 70 személy jött el.
2019-08-08: Család - :

Gyermekeink