A román bajnoki címvédő Kolozsvári CFR nem szerzett előnyt a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén, a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban 1–1-es döntetlent játszott a Celtic FC együttesével, így az ötvenszeres skót bajnok kedvezőbb helyzetből várhatja a visszavágót.
Az első negyedórában a vendégek veszélyesebbek voltak, azonban Dan Petrescu csapata hatékonyan védekezett. A folytatásban kicsit visszakapcsolt a Celtic, míg a CFR fokozatosan átvette az irányítást, viszont Billel Omrani nem volt a kincses városbeliek segítségére.
A 28. percben a házigazdák szereztek vezetést, egy vendégszöglet után gyors ellentámadást vittek végig, Ciprian Deac indítását Mario Rondón laposan, Scott Bain kapus lába között lőtte a hálóba. A hátrányba kerülő skót csapat magasabb fokozatra kapcsolt, átvették a mérkőzés irányítását, majd a 37. percben James Forrest kapott labdát a tizenhatos területén, egy csel után megcélozta a bal alsó sarkot, lövése pedig a bal kapufáról a hálóba gurult.
A szünet után a Celtic kezdett jobban, majd a kolozsvári együttes fokozatosan visszavette az irányítást. A házigazdák több helyzetet is kidolgoztak, Alexandru Păun és George Țucudean megszerezhette volna a győzelmet érő találatot, viszont a skót hálóőr eszén nem tudtak túljárni.
További eredmények, 3. selejtezőkör, első mérkőzés: NK Maribor (szlovén)–Rosenborg BK (norvég) 1–3, Basaksehir (török)–Olimpiakosz (görög) 0–1, FC Basel (svájci)–LASK Linz (osztrák) 1–2, FK Krasznodar (orosz)–FC Porto (portugál) 0–1. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.