Zsinórban négy verseny vár a sepsiszentgyörgyi pályakerékpározóra, Szabó Norbertre, aki a soron következő bő négy hétben egy ukrán, egy litván, egy cseh és egy spanyol viadalon áll rajthoz. A megyeszékhelyi Sepsi-SIC sportklub bringásának amiatt vált sűrűvé a nyara, hogy július elején nagyot esve lenullázta a dublini CL1-es versenyét, és a világkupa-sorozatra való kvalifikáció miatt újra kell terveznie a versenystratégiáját. Szabó nincs megijedve a feszes program miatt, sőt, bizakodó: „Nagyon a penge élén táncolok, mind a négy verseny kell a világkupához. Nem mondom, hogy nincs nyomás rajtam, ám úgy érzem, menni fog.”
Szabó Norbert kedd reggel negyedmagával indul az ukrajnai Lvivbe, ahol Madaras Dániellel és Iulian Baciuval egy CL2-es megmérettetésen teszik próbára magukat (Lviv Open Cup). A csapat negyedik tagja Jankó Attila, ő a SIC-es pályakerékpározók fizikai felkészítője és asszisztense. Mindhárman sprintben és keirinben (motorfelvezetéses üldözőverseny) fognak versenyezni. „A Sepsi-SIC színeiben ez lesz az első megmérettetésem, amelyen elöl szeretnék végezni. A dobogós helyezést tűztem ki célul, de akár a győzelem is szóba jöhet. Sajnos, semmit nem tudok az ellenfeleimről, de én egy közepes szintű mezőnyt jósolok az ukrajnai versenyre. A végső diadalért 100 pont jár, így nagyon komolyan kell tekernem” – nyilatkozta érdeklődésünkre Szabó.
Augusztus 18-án Szabó Norbert és Jankó Attila Litvániába teszi át a főhadiszállását, ahol előbb egy tíznapos edzőtábort ütemeztek be, majd augusztus 30. és szemptember 1-je között következik a panevezysi nemzetközi pályaverseny. A Sepsi-SIC frissen alakult szakosztályának másik két kerekese időközben visszatér Háromszékre, s hazai környezetben készül az októberben esedékes országos bajnokságra. A balti országban is sprintben és keirinben lesz érdekelt Norbert, és reménykedik a jó szereplésében.
„Mindegyik versenyen elöl kell lennem, nincs kegyelem. Erős vagyok, jó formában vagyok, és úgy érzem, motiváltabb is vagyok, mint a dublini verseny előtt. Az Írországban szerezett sérüléseim meggyógyultak, minden rendben, és készen állok a versenyzésre” – tette hozzá a szentgyörgyi sportoló.
Kerékpározónk számára a folytatásban sem lesz megállás, hiszen szeptember 2-án a csehországi Prága felé veszi az utat, ahol 6–7-én jön egy CL2-es kategóriájú (GP Framar) viadal. Szabó bevallása szerint 9-én hazatér Sepsiszentgyörgyre, s egy nagyon rövid pihenő után utazik Spanyolországba. Cél a katalán főváros és a 14. Trofeu Ciutat De Barcelona – Memorial Miquel Poblet, amelyet szeptember 14–15-én rendeznek meg.
„A verseny utolsó napján, 15-én éjfélkor zárják le a világranglistát, és akkor derül ki, kvalifikáltam-e magam a világkupára, ahonnan a jövő évi nyári olimpiai játékokra juthatok ki. Ahhoz, hogy ott legyek a világkupán, mind sprintben, mind keirinben 850–900 pontra lenne szükségem. Jelenleg sprintben 616 pontom van, és a 71. helyen állok, míg keirinben eddig 566 pontot kerekeztem össze, valamint a világranglista 73. pozícióját foglalom el. Nagyon a penge élén táncolok, mind a négy verseny kell a világkupához. Nem mondom, hogy nincs nyomás rajtam, ám úgy érzem, menni fog” – összegezte a dolgokat Szabó.
A nyári versenyszezon befejeztével sem áll meg az élet a sepsiszentgyörgyi pályakerékpározók körül, hiszen Szabó Norbert (támogatói: Bertis, Conico, In-Nova, Depo, High Energy, Sport Világ, Román Kerékpáros-szövetség) és társai átcuccolnak Bulgáriába, ahol az októberben esedékes román országos bajnokságra készülnek. Akárcsak tavaly, idén is a szomszédos országban kerül sor a nemzeti pontvadászatra, hiszen itthon nincs már megfelelő pálya erre. Egy éve Szabó a Novák Team bringásaként négy arany- és egy ezüstérmet nyert a bolgár Plovdivban megtartott román pályakerékpáros országos bajnokságon. A háromszéki sportoló három egyéni és két csapatszámban állt rajthoz, s ő lett az olimpiai versenyszámnak számító keirin első román bajnoka.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.