Rafael Nadal mindössze 71 perc alatt nyerte meg az orosz Danyiil Medvegyev ellen a 6,3 millió dollár összdíjazású montreali kemény pályás férfi tenisztorna döntőjét. A Torontóban rendezett, 2,8 millió dollár összdíjazású kemény pályás női tenisztorna döntője is véget ért 19 perc játék után, Serena Williams hátfájására hivatkozva feladta a 19 éves kanadai Bianca Andreescu elleni mérkőzést.
Nem úgy indult, hogy annyira sima lesz a montreali torna döntője, mint amennyire lett: Nadal kezdte az adogatást az idén ötödik ATP-tornadöntőjét vívó Medvegyev ellen, és az orosznak rögtön lehetősége nyílt elvenni a spanyol szervajátékát. Medvegyev sem sejthette, hogy ez volt az utolsó bréklehetősége a mérkőzésen, mert ezt követően Nadal adogatójátéka ellenállhatatlannak bizonyult. A spanyol az orosz második adogatójátékát elvette, és ez elegendőnek bizonyult az első játszma megnyeréséhez, amihez 41 percre volt szüksége (6:3).
A másodikhoz még ennyi idő sem kellett, a spanyol ugyanis szinte szóhoz sem engedte jutni orosz ellenfelét, és 30 perc alatt nyerte a szettet (6:0). Ezzel Nadal pályafutása 83. ATP-tornagyőzelmét aratta, ötödik alkalommal diadalmaskodva a Canadian Openen.
A 19 éves Bianca Andreescu pályafutása során másodszor került be első kategóriás WTA-torna döntőjébe, és másodszor is győzni tudott – igaz, most jóval könnyebb dolga volt, mint márciusban az Indian Wells-i finálé megnyerésekor Anqelique Kerber ellen, mert a veterán Serena Williams 19 perc játék után feladta.
A 37 éves amerikai klasszis a harmadik játékban elvesztette adogatását, aztán a negyedik után ápolást kért, majd könnyek között közölte a székbíróval, nem tudja folytatni a játékot. Ezzel Bianca Andreescu 50 év óta az első kanadai, aki hazai versenyzőként tudta megnyerni a Rogers Cup névre keresztelt tornát.
Rafael Nadal és Bianca Andreescu is visszalépett a Cincinnatiben zajló teniszversenytől. A szervezők tájékoztatása szerint a 33 éves spanyol sztár fáradtságra hivatkozva mondta le a részvételt, míg a 19 éves Andreescu a személyes programjában beállt változások miatt nem utazik el az amerikai városba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.