Hiánypótló képzés kezdődött hétfő délelőtt a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, ahol a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia két oktatója, Halmai Katalin magánénektanár tart mesterkurzust Alszászy Gábor korrepetitorral. A rendezvény nagyszerű lehetőség tanárnak, diáknak egyaránt, hogy szakmailag tovább fejleszthessék magukat.
A hét végéig zajló magánének-mesterkurzus a sepsiszentgyörgyi tanintézmény és a rangos budapesti zeneakadémia első együttműködése, mely a művészeti líceum egyik volt diákja, az akadémia növendéke – Bartos Barna – révén valósulhatott meg – vázolta köszöntőjében Sebestyén-Lázár Enikő igazgató, aki vallomása szerint maga is diákként vesz részt a kurzuson. Megjegyezte, hasonló rangos képzésre mindeddig nem került sor az iskolában, ám az igényt jól jelzi, hogy felhívásukra 22 résztvevő jelentkezett: éneket tanuló diákok, egyetemisták, magánénektanárok és énekes előadóművészek Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából és Sepsiszentgyörgyről.
Halmai Katalin úgy fogalmazott, örömmel jöttek Sepsiszentgyörgyre, Alszászy Gábor pedig azt mondta, a képzés számukra is nagy élmény. Közvetlen köszöntőjük tulajdonképpen a bemutatkozó, meghallgatásra várók izgalmát volt hivatott oldani: elsőként egy operaénekesnek készülő, székelyudvarhelyi végzős lány lépett a zongora elé, aki azt tervezi, Budapesten folytatja tanulmányait.
Vasárnap koncert zárja az egyhetes mesterkurzust, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében 17 órakor kezdődő rendezvényen a hallgatók, tanárok, illetve Bartos Barna és Halmai Katalin is fellép majd.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.