Vasárnapig tart a hétfőn kezdődött kemenceépítő-tábor a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban. A skanzenben a régi székely házak mellé felépítendő kemencével a múzeum munkaközösségének egy régi álma teljesül. A munkálatokat a Pest megyei Ürömből érkezett Nagy Bence kemenceépítő irányította.
A Haszmann család terve és álma partnerre talált: egy, a múzeumba már évek óta visszatérő, ott táborozó, alkotókból és népzenészekből álló magyarországi csoport, a Szegeden élő Barta Csilla és barátai kitartó munkával és lélekkel álltak a kemenceépítés mellé.
Szerdán délelőtt már ki volt öntve a hagyományos székely kemence alapja. Aznap Nagy Bence és segítőtársai – többek között a helybéli Nagyoláh Ernő nyugalmazott kőműves és Dimény-Haszmann Árpád költő, lapszerkesztő – elkezdték a donga építését, részben régi téglákból és egyéb bontott építőanyagokból. A kemence közepes méretű, ötkenyeres lesz – mondotta Nagy Bence. A kemence építését a Jókai-hárs árnyékában zeneszó kísérte, a Csergő Banda húzta a talpalávalót és István Ildikó népdalénekest is láttuk a múzeumkertben.
Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus szerint fontos megemlíteni az előzményeket, amelyek elvezettek a kemence megépítéséhez. Elsőként áprilisban a szegedi ferences templom adott helyet egy jótékonysági koncertnek – magyarázta –, melynek szervezésében a Csergő Banda, Barta Csilláék segítségére volt Krasznai Zoltán, és amelyen fellépett a Mestertanoda népzenei kamaraműhely, a Vox Avis kamarakórus, Fábri Géza, Szíves Márton és Barta Márton, valamint a Csergő Banda és Haskó János.
Nyár elején egy távoli városban Magyar Napokat rendeztek, ahol Sipos Mónika „szénaszálakért” osztotta a lángost. És jöttek az emberek, a szénakazal pedig már akkora lett, hogy megkereshették kemenceépítő barátjukat, Nagy Bencét, aki egyebek mellett hangszerkészítő, zenész, táncos, és ha kell, oktató is. A muzeológus azt is elmondta, a kemenceépítésbe a Haszmann család férfitagjai is besegítettek. A házigazdák ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek minden egyes „szénaszálért”, amiből ez a „kazal” összeállt, és elkészült a hagyományos székely kemence.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.