Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Teremlabdarúgás, II. ligaSzeptember végén rajtol a másodosztály

2019. augusztus 19., hétfő, Sport

Az elmúlt héten a hétcsapatosra apadt élvonalbeli bajnokság programjának elkészítése mellett a Román Labdarúgó-szövetségnél a másodosztályos pontvadászattal kapcsolatosan is hoztak döntéseket. Az egyik és talán legjelentősebb az, hogy a mezőny tizenegy együttesét két csoportba osztották, az egyikbe pedig egy kivétellel csak székelyföldi alkulatok kerültek.

  • Fotó: Tofán Levente
    Fotó: Tofán Levente

A feljutást kiharcoló Kézdivásárhelyi SE mégsem tér vissza az első osztályt jelentő futsal­élvonalba, ugyanis a labdarúgó III. ligában is érdekelt alakulat nem tudna kellőképpen helytállni mindkét küzdelemsorozatban. A céhes városbeli alakulatnak sem a kellő játékoskeret, sem az ehhez szükséges anyagiak nem állnak rendelkezésére, így együttesünknél a másodosztályban való indulás mellett döntöttek.

A szakszövetség múlt héten megtartott gyűlésén kiderült, hogy a II. ligában tizenegy csapat jelentkezett, amelyeket két csoportba osztottak. Az elsőbe a Futsal Ceahlăul Piatra Neamţ, a Buzăui Fortius, a Buzăui Luceafărul, a Jászvásári Futsal Poli és a Sporting Darabani került, a hatcsapatos másodikba pedig a Kézdivásárhelyi SE mellé a West Dévát, az élvonalt szintén nem vállaló Marosvásárhelyi VSK gárdáját, a Gyergyószentmiklósi Inter, a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Korond Junior együttesét tették be. A pontvadászat első körében mindenki játszik mindenkivel, s a két csoport legjobb három gárdája kvalifikálja magát a rájátszásba. A playoff győztese feljut az I. ligába, míg a második helyezett osztályozót játszik az élvonal 7. helyezettjével. A bajnokság szeptember 21-én rajtol, a KSE első meccsét idegenben, a Korond vendégeként játssza.

A Kézdivásárhelyi SE az elmúlt héten erőfelmérő mérkőzést játszott az I. ligában érdekelt, a háromszéki Mánya Szabolcs által irányított FK Székelyudvarhely csapatával, s a Kicsid Gábor Sportcsarnokban megrendezett találkozó 3–3-as döntetlennel ért véget. A párharcnak lesz folytatása, de az együttesek még nem szögezték le az újabb meccs időpontját. Ha már első osztály, el kell mondani, hogy a bajnokság előző kiírásához képest csak hét alakulattal rajtol a teremlabdarúgó I. liga soron következő idénye: a Csíkszeredai Imperial Wet, az FK Székelyudvarhely, a Kolozsvári Clujana, a Galaci United, a Călărași, a Dévai Autobergamo és a Temesvári Informatika gárdájából áll össze a futsalélvonal. A 2019–2020-as szezon szeptember 3-án rajtol Buzăuban, ahol a Szuperkupára kerül sor. Azon a meccsen a bajnoki címvédő Csíkszeredai Imperial Wet és a Román Kupa-győztes Călărași csap össze, a pontvadászat pedig 7-én kezdődik. (t)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 718
szavazógép
2019-08-19: Sport - :

Két győzelem és egy vereség (Női kosárlabda)

A Sepsi ISK kosárlabdázóját, Ioachim Adriennt is a soraiban tudó U16-os lány román válogatott két győzelemmel és egy vereséggel zárta a tizenhat év alattiak B-osztályos kosárlabda-Európa-bajnokságának első három napját. Mint ismeretes, a Mădălin Piperea irányította alakulat az élvonalba való feljutásért küzd a szófiai kontinenstornán.
2019-08-19: Közélet - Iochom István:

Szent István-szobrot avattak (Gelence)

Az államalapító Szent István kőszobrát avatták fel tegnap Gelencén a Szent Imre római katolikus templom előtti téren a Tamás József püspök által celebrált szentmisét követően. Winkler Imre Ignác alkotását Bereczi István plébános és Cseh József polgármester leplezte le.