Szeptember 15-étől az ország valamennyi megyei kórházának kötelező módon működtetnie kell szervkivevő központot – közölte tegnap Besztercén Sorina Pintea egészségügyi miniszter.
A tárcavezető elmondta, az elmúlt héten négy szervkivételre is sor került Romániában, ezek között volt szokványosnak számító máj- és vesekivétel, illetve egy szívkivétel is. A szívet – az Eurotransplant szervezettel való együttműködés révén – egy 17 éves, németországi fiú kapta meg, miután a Romániában szívátültetésre várók között nem találtak kompatibilis befogadót. A miniszter hozzátette, az Országos Transzplantációs Ügynökség igazgatójával, Radu Zamfirral közösen úgy döntöttek, hogy szeptember 15-étől kötelezővé teszik valamennyi megyei kórház számára szervkivevő központok működtetését. „Vannak intenzív osztályaink, a kórházak nagy része rendelkezik megfelelő felszereltséggel, ideje elkezdeni dolgozni” – szögezte le Pintea.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.