DISZKRIMINÁCIÓT KIÁLT a határon túli románok ügyeiért felelős miniszter, miután kiderült: a lipcsei rendőrség arra kérte a város szállodáinak illetékeseit, hogy azonnal jelentsék, ha román állampolgárságú vendégeket szállásolnak el.
Natalia Intotero a minisztérium honlapján tiltakozott a rendelet ellen. „Elfogadhatatlan, hogy a Németországban élő vagy ott turistáskodó román állampolgárokat ilyen módon diszkriminálják, rossz fényben tüntetve fel ezáltal a román nemzetet” – írja közleményében a miniszter. A határon túli románok ügyeiért felelős szaktárca egyébként úgy tudja, hogy több mint 850 ezer román állampolgár tartózkodik életvitelszerűen Németországban, az ötödik legnagyobb kisebbséget alkotva az országban. (Főtér)
A SZEMÉT ÜGYÉBEN JÓL ÁLLUNK. 2017-ben egy romániai állampolgár 272 kilogramm háztartási hulladékot termelt, azaz a legkisebb mennyiséget az Európai Unió tagállamainak lakói közül – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) tegnap közzétett adataiból. A legnagyobb mennyiségű, egy személyre jutó hulladékot Dánia termelte 2017-ben – 781 kilogramm/fő –, míg Ciprus a második helyen áll 637 kilogrammal, Németország pedig a harmadik helyen 633 kilogrammal. A rangsor másik végén Románia áll 272 kilogramm hulladékkal, utána Lengyelország 315 kilóval és Csehország 344 kilóval. A többi tagállamban az egy főre eső hulladék mind meghaladta a 350 kilogrammot, az uniós átlag 486 kilogramm hulladék volt személyenként. Az Eurostat adatai rámutatnak még, hogy 1995 és 2017 között az újrahasznosított hulladék mennyisége 39 millió tonnáról (81 kg/fő) 116 millió tonnára (215 kg/fő) emelkedett. (Agerpres)
KÁRBA MENT TÖBB EZER LITER TEJ. Előre be nem jelentett, hosszan tartó áramkimaradásokkal kellett számolniuk az elmúlt néhány napban a Homoródszentmárton községben élő gazdáknak, ami jelentős anyagi kárt okozott – adta hírül Jakab Attila polgármester. Mint mondta, legutóbb hétfőn éjfél előtt nem sokkal szűnt meg az áramellátás, és csak kedden reggel nyolc óra után kapcsolták vissza. Emiatt nem működtek a tejtermelő gazdák által használt hűtőberendezések, reggelre pedig több ezer liter tej ment kárba a községben. „A lakók többsége mezőgazdasági munkából él, és közülük is sokan tejtermelésből, így el lehet képzelni, hogy mekkora a gond, ha nem működnek a hűtőberendezések” – magyarázta Jakab felháborodva. Fizetnek az áramért, ezért elvárják, hogy legalább értesítsék őket, ha kimaradásról van szó – mutatott rá, hozzátéve: ha záros határidőn belül nem oldódik meg a helyzet, az áramkimaradások miatt kárba ment tejet az áramszolgáltató székelyudvarhelyi telephelyének udvarára fogják beszállítani. (Székelyhon)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.