Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

MagánvállalkozásA munkám a jelenben tart

2019. augusztus 28., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Langer Rozália, vagy ahogy kliensei és barátai szólítják, Rozi immár nyolc éve építi saját vállalkozását Sepsiszentgyörgyön. Szörcséről indult, majd Kovásznán járt középiskolába, a szociológiát Kolozsváron végezte, mégis végül a fodrászatnál találta meg, amit keresett. Menő szakma, és pénzes is – gondolnánk első látásra, és ezt Rozi nem is tagadja. Ám ő ennél jóval többet lát egy női frizurában, illetve a frizura mögött. Mert számára a szakma – miközben értékét pénzben is meg kell becsülni – egy olyan kifejezési forma, ami a kommunikáció révén válik izgalmassá és tartalmassá. Az önmegvalósítás útja ez, de úgy, hogy abban a székben ülő személyiség is részes.

  • Langer Rozália – a fodrászmunka valójában kommunikáció. A szerző felvétele
    Langer Rozália – a fodrászmunka valójában kommunikáció. A szerző felvétele

Kreatív munka

– Honnan jön a vonzódás a szakma iránt, a babák fésüléséből, vagy ennél azért összetettebb az indíttatás?
– Mindkettő, hiszen kislány koromban a babák fésülése, később, a iskolában, majd az egyetemen a csajok haja, amit rendbe hoztam, a kedvenceim közé tartozott. Egyébként szociológiát végeztem Kolozsváron, bár eredetileg pszihológus szerettem volna lenni, aztán közel húsz munkahelyem volt a kereskedelemtől az előkönyvelésen át a közjegyzői irodamunkáig. Tulajdonképpen ez utóbbi munkahely után döntöttem úgy, hogy ebből az alkalmazotti világból elég volt, valami kreatív munkára adom a fejem, és egy percig sem volt kérdéses, hogy a fodrászszakmát választom. Brassóban, majd Budapesten végeztem el egy sor tanfolyamot.

– Mi az érdekes, a vonzó ebben a szakmában?
– Az a legizgalmasabb, hogy különböző emberekkel, különböző személyiségekkel találkozom, és mindenkivel másfajta kommunikáció alakul ki. Más a munka, rá kell hangolódnom a személyiségére, a stílusára, így mindig egy külön alkotás készül. Néha még ugyanannál a személynél is, hiszen nekem is van olyan, amikor nincs kedvem dolgozni, de amikor a kezem benne van a hajban, átváltozom, teljesen a jelenben tudok lenni. Ezért érzem szerencsésnek magam, mert a munkám engem a jelenben tart.

 

Haj és kommunikáció

– A külső, vagyis a haj, az egyben belső, vagyis személyiséghordozó is tud lenni?
– Igen, hiszen a haj tulajdonképpen a külvilággal való kommunikáció is, elárulja az illető személyiségét, stílusát, nagyon sok ismérvi jegyet le lehet róla olvasni. Aztán nekem ott van a tükör, a mimikából nagyon sok mindent ki lehet következtetni. Ezért egy idő után úgy éreztem, hogy számomra kevés az, hogy valakit fizikailag megszépítsek, és egyfajta hályogkovácsként merészkedtem a belső világába, ezért iratkoztam be egy mentálhigiénés képzésre. Februárban fogok államvizsgázni, és szeretném a fodrászatot egy kicsit magasabb vagy éppen mélyebb szintre emelni. Vagyis ötvözni a belső és a külső szépséget. Ez a következő projektem...

 

Tudatos választás

– Ezek szerint kibújt az eredeti pszichológusi én?
– Igen, csak tettem egy nagy kört, és visszakerültem a belső motivációmhoz. De egyetlen kitérőt sem sajnálok, mert mostanra lett egész mindaz, amit csinálni szeretnék, minden mellékutca valahogy összefonódik, mindaz, amivel foglalkoztam, most kezd egy egésszé válni. Sokan mondják, hogy ennyi tanulás, egyetem után nem lehetsz te csak egy fodrász. Én azt szeretném megmutatni, hogy ez jóval több, hiszen benne van a lelkem, az erősségeim, a képességeim és persze a kételyeim is. Amikor a budapesti két és fél éves fodrásziskola után – egyébként tudatosan – Szentgyörgyöt választottam, senkit nem ismertem, volt két barátnőm és pár családtag. Kolozsvár, Brassó, Kovászna, Szentgyörgy – ez volt a „választék”. Itt megvolt minden, amit szerettem volna csinálni, sport, művészi és krea­tív tevékenységek, kulturális élet. És minden elérhető távolságban, nem kell órákat utazni, ráadásul a sok kínálatban nem veszek el, mint Budapesten. Tájékozódtam az interneten szerzett információk alapján.

– Mindezek valósnak bizonyultak? Hogyan lehet elindulni egy gyakorlatilag idegen városban?
– Kértem kölcsön kétszáz eurót, a felére termékeket vettem, a másik felére béreltem egy szobát, és elkezdtem dolgozni. Igaz, a bért aztán újabb kölcsönből tudtam csak fizetni. Az sem állított meg, hogy elég sok fodrászműhely működik, ahogy mondani szokás, minden utcasarkon van egy ilyen. Én úgy gondoltam, hogy mást fogok nyújtani, na meg amit a fejembe veszek, azt általában megvalósítom. És a saját hibáimból, a saját tapasztalatomból tanulok a legtöbbet. Ingyen szárítás egy fotóért – a szintén kölcsönből vett számítógépen ilyen jelmondattal készítettem szórólapot, és hat hónap alatt olyan klientúrám volt, hogy már megéltem belőle.

 

Pénz és/vagy elégtétel

– Tényleg sokat lehet keresni ebben a szakmában?
– Igen, de ha valaki úgy indul, hogy én ebből kizárólag sok pénzt akarok keresni, az régen rossz. Fontos végigjárni a lépcsőfokokat, az olcsóbb termékektől haladni a jobbakig és drágábbakig, közben fejleszteni a tudást, folyamatosan tájékozódni az újdonságokról. Most úgy érzem, minőségi termékekkel dolgozom, minőséget tudok nyújtani, a klienseim is kiválasztódtak. Egy darabig sokat jótékonykodtam, nem kértem meg az árát, nagyon nehéz volt, hogy emeljek az fizetségen, de rájöttem arra, hogy ha én nem értékelem a munkámat, más sem fogja megtenni. De meg lehet élni belőle, rugalmas munkaprogrammal tudok dolgozni, amit a kliensekkel együtt alakítunk, s ez azóta nagyon fontos, hogy anya lettem, a közel másfél éves Máté sok figyelmet és időt igényel. Sőt, most úgy vagyok, hogy ő az első, azután a munka.

 

Külső és belső szépség

– A terveket már említettük. Továbbra is ilyen tudatos lesz az építkezés?
– Nagyon tisztán a fejemben van, hogy mit akarok és hogyan. De egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy a külső és belső női szépség harmonizálása a cél. Igen sokat segít és fontos az életfilozófiámban is, a mindennapok megélésében az, hogy lassan hét éve meditálok, évente egy-két alakalommal elvonulunk és – vezető segítségével – a benső énünkkel foglalkozunk. A sok külső ingert kizárva ez egy erőforrás, egy kapaszkodó, ahová mindig vissza tudok térni. Mert akkor rá lehet tekinteni arra, hogy a hétköznapokban hogyan működök, és kialakul egy ciklikusság, ami a fejlődést szolgálja. Nehéz belső munka, korántsem passzív pihenés, de rendkívül jó hatással van a mindennapokra, türelmesebb vagyok, nagyon sokat segít a munkámban, hiszen rá tudok hangolódni az emberekre, megérteni, sőt, kitalálni, hogy mit is akarnak. Sokan úgy jönnek, hogy nem is tudják, milyen frizurát szeretnének. És ebben a folyamatban nem én vagyok a fontos, hanem a kliens, én egy szolgáltató vagyok, aki együttműködik azzal, aki a székben ül. Így tudom igazán összehozni a külső és a belső szépséget.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 716
szavazógép
2019-08-28: Magazin - :

Elhúzódó forró és esős időszakok

Elhúzódnak a forró, száraz és az esős időszakok is az északi féltekén, ha a globális átlaghőmérséklet 2 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet – figyelmeztet a legújabb klímatanulmány.
2019-08-28: Pénz, piac, vállalkozás - :

Repülőtér uniós pénzből?

Az európai alapokért felelős miniszter szerint nagy az esélye annak, hogy az önkormányzati forrásokból és hitelből épülő vidombáki repülőtér költségeit uniós alapokból fedezzék.