Résztvevőként nem a kedvenc momentumom Zenge reggeli dörömbölése a kisházikó ajtaján, de miután nyájas hangon elhangzik a „kicsi aranyom, szép napunk van, ma lovas program is lesz” ébresztő, feldobódva indulok megteríteni a reggelihez. Alapszabály, hogy mindenki bevállalja a konyhaszolgálatosságot egy napra. Naponta két fő tematikát érintünk. Az irodalmas csoportot a képzőművészetisek váltják, a túrázás után gyógynövénykivonatokkal rehabilitálódhatunk, a fazekalás és nemezelés türelemjátékok okozta leamortizálást néptánc oldja fel. A foglalkozásokat felkészült, közvetlen előadók tartják, akik a kiemelkedő, eredeti ötleteket-kérdéseket jutalomkoronggal díjazzák, amely elősegíti a részvevőket egy függőágy elnyerésében a tábor végén. Szerencsére egyetlen foglalkozás sem ment át „hatalmi harcba” a korongokért.

Az elvárás nem egy előnyös dolog, ha az ember nem akarja, hogy egy egész heti hangulatára rányomja a pecsétet, hogy csak egyetlen nap lesz lovas foglalkozás. Csalódásom 360 fokos fordulatot vett a lófektetésemnek hála, de a radioaktív hullámok megúszása is nagy mértékben segített a lelki békémen – az újságírás műhelygyakorlaton ugyanis az álhírek beazonosításához kaptunk fogódzót –, mint ahogyan a slackline-on egyensúlyozás is erős koncentrációt és higgadtságot igényelt, ami egy offroad túra után nem igazán volt jelen.

Mindenki szereti az esti bulikat, sokaknak azok a pillanatok voltak a legmaradandóbbak (mint kiderült a záróceremónián – a drámázás kapott a legtöbbször negatív értékelést), amikor tábortűz körül ugráltunk Just Dance-re, majd a hálózsákokba is szívesen ugrottunk bele.

Bács Noémi