Hétfőn 14.30 és 19 óra között a Gyárak és a Dózsa György utca kereszteződésénél bekövetkezett csőrepedés miatt az egész város területén szünetelt az ivóvíz-szolgáltatás. A fogyasztókat váratlanul érte a vízhiány, és az is bosszantotta őket, hogy a regionális szolgáltató erre vonatkozó sajtóközleménye a vízelzárással egy időben jelent meg.
Abban pedig az állt, hogy 16 óráig nem lesz víz, de csak 19 órakor kezdett folyni a csapokból a szokásos kávéhoz hasonló valami. Tegnap ismét gond volt a vízzel, ezúttal a Molnár Józsiás utcában történt csőtörés. Újra érkezett a standard szövegű, semmitmondó sajtóközlemény arról, hogy 10.30 és 13 óra között nem lesz víz az említett utcában, de sajnos máshol, például az Ady negyed tömbházaiban is rövid időre leállt a szolgáltatás, és a céhes város többi utcájában is akadozott a vízellátás. A fogyasztók nem ok nélkül háborognak, hiszen a be nem jelentett vízelvétel miatt meghibásodnak a háztartási gépek, hogy a pluszban kiszámlázott köbméterekről ne is beszéljünk.
Sajnos, az ilyen-olyan okokra hivatkozó vízelzárások egyre gyakoribbak Kézdivásárhelyen, és a fogyasztók értetlenül szembesülnek a vízhiánnyal, holott a város ivóvíz- és csatornahálózatának közelmúltban elvégzett bővítését és korszerűsítését hatalmas sikerként könyvelték el az illetékesek. Már akkor lehetett sejteni, hogy hiába építettek korszerű víztisztító állomást, ástak újabb kutakat, ha a fővezetéket csak részben cserélték ki. Sajnos, a kézdivásárhelyi 55,5 kilométernyi vezetékből 2014–2016 között csupán nyolc kilométert cseréltek ki, holott azok több mint fele negyven évnél idősebb. A fogyasztóknak elegük kezdett lenni abból, hogy minden héten a megértésüket és türelmüket kérik, arról nem is beszélve, hogy amikor visszaadják a vizet, perceken keresztül kakaószínű lé folyik a csapokból.
Ha netalán a lakosság véleményére is kíváncsi a Közüzemek Rt. Kovászna Megyei Regionális Szolgáltató vezérkara, elolvashatják a Facebook-bejegyzéseket, ahol valamennyi beíró elmarasztalja őket és az általuk nyújtott csapnivaló szolgáltatást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.