ÁramszolgáltatásCsődöt mondott a számlázási rendszer

2019. augusztus 28., szerda, Közélet

Egyre több a lakossági panasz az áramfogyasztás számlázása körül, főként amiatt, mert a becsült fogyasztás hol jóval meghaladja, hol kevesebb a valódinál, és amikor a villanyóra állása szerint számláznak, óriási különbségek jelennek meg. A megyében csak néhány településen számláznak távolvasással, ez a rendszer azonban nem mindig működik. Máshol félévente olvassák le az órákat és előfordul, hogy a rendszer hibája miatt több száz vagy több ezer lejes elmaradást kell a fogyasztónak egy összegben kifizetnie.

  • A sepsiszentgyörgyi villanytelepen sok panasszal szembesülnek a becsült villanyszámlák miatt. Ferencz Csaba felvétele.
    A sepsiszentgyörgyi villanytelepen sok panasszal szembesülnek a becsült villanyszámlák miatt. Ferencz Csaba felvétele.

Lapunk érdeklődésére Józsa Csaba, a Transilvania Sud Energiaszolgáltató Hatóság Kovászna megyei kirendeltségének igazgatója elmondta, Háromszék mind a száznegyvenhét településén felújították a vezetékeket, amivel sikerült kiküszöbölni az áramingadozásokat, villanyórákat cseréltek és a falvakban kihozták a lakásokból közterületre az órákat, ezáltal nincs akadálya a leolvasásnak. A szabad energiapiacon minden fogyasztó megválaszthatja az áramszolgáltatót, a számlázást ők végzik a becsült és a kiigazító vagyis leolvasott fogyasztás alapján – mondotta az igazgató. Sepsiszentgyörgyön kívül Gidófalva, Angyalos, Sepsikőröspatak, Szotyor, Kézdikővár, Nagypatak, Bárkány és Bölön van bekapcsolva a távolvasó rendszerbe, az önolvasás háromhavonta történik, közötte két hónapig becsült mennyiség jelenik meg a számlán, de adott időszakokban a fogyasztó közölheti az óra állását az áramszolgáltatóval – tájékoztatott Józsa Csaba.

Az igazgatót a lapunkhoz beérkező panasz ügyében is megkérdeztük, ami nem egyedülálló, de mindenképpen kirívó és tanulságos. A Szotyorban élő Rápolti Irma azzal fordult a Háromszékhez, hogy a márciusban kiközölt februári villanyszámlája meghaladta a 9 ezer (!) lejt, holott neki csak a televíziója és a hűtőszekrénye működik árammal, ő annyi kWh-át nem fogyasztott el, mint amennyi kifizetését kérik tőle. Egyedül él, nyugdíjas, korábban 50–60 lej körüli villanyszámlái voltak. A problémát jelezte az energiaszolgáltatónál, és mivel az ügy nem oldódott meg, a megyei fogyasztóvédő hivatalhoz fordult, azt azonban nem tudta bebizonyítani, hogy a szóban forgó árammennyiséget nem használta el. Józsa igazgató lapunknak elmondta, Szotyorban minden villanyórát kihelyeztek házon kívül, de korábban a lakásokban olvasták le a fogyasztást és Rápolti Irmánál huszonhárom hónapon keresztül nem volt leolvasás, mert nem tette lehetővé a leolvasó bejutását a házba.

Becsült fogyasztás szerint fizetett két éven keresztül, és amikor házon kívül került az óra és leolvasták, kiderült, hogy nagyon sok az elmaradása – tájékoztatott az igazgató. Megtudtuk, bár Szotyor szerepel a távolvasórendszerbe bekapcsolt települések listáján, a távolvasás nem működik, emiatt kell házról házra járni villanyórát olvasni. Józsa Csaba elmondta, az érintett villanyóráját hivatalos úton leellenőriztették, nem volt semmi meghibásodás, ezért el kell fogadni, hogy az órán kijelzett kWh-át elhasználták. Kérdésünkre, hogy áramingadozás miatt jelezhet-e a villanyóra hibás fogyasztást, az igazgató elmondta, ha előfordulna ilyen, akkor azt az óra memóriája rögzítené, de a Rápolti Irma villanyórája hibátlannak bizonyult.

A panaszos jelentette az esetet a fogyasztóvédő hivatalban, az magyarázatot kért az energiaszolgáltatótól, és egy július 31-én keltezett levélben azt válaszolták, nem működött a távolvasó, az elfogyasztott energia kifizetését felosztották huszonnégy hónapra. Onika Csaba, a megyei fogyasztóvédő hivatal képviselője lapunknak elmondta, Rápolti Irma villanyóráját valóban leellenőrizték, arra nincs bizonyíték, hogy az adott kWh-át ne fogyasztotta volna el, de az energiaszolgáltatót kétezer lejre megbüntették, mert nem tartotta be a fogyasztóval kötött szerződés feltételeit, miszerint háromhavonta kell a kiigazítást megejteni.

A bölöni lakosok is a szotyoriakhoz hasonló helyzetben vannak. Van távolvasó, de nem működik, ha pedig a fogyasztók jelenteni akarják a villanyóra állását az Electrica áramszolgáltató baróti egységénél, ott nem mindig tudják a fogyasztást bevezetni a rendszerbe, ezért az érintettek hónapokon keresztül becsült érték szerint fizetnek – tudtuk meg Györke Judit baróti könyvelőtől. Erdővidék falvaiban hathavonta olvassák le az órákat, a rendszeres lejegyzést ellenben nehezíti, hogy sok helyen lakáson belül vannak a készülékek, és a lakókat nem mindig találják otthon a leolvasók – mondotta. Minden bizonnyal Györke Juditnak nincs tudomása arról, hogy olyan fura helyzetek is vannak, amikor a vállalat alkalmazottja azt jelenti, hogy leolvasta az óra állását, de az érintett felhasználó bizonyítani tudja, hogy ez nem történt meg. Egy uzonkafürdői fogyasztó, akinek a villanyórája házon kívül van, tehát bármikor leolvasható, arról számolt be, hogy több mint két éve ugyanazt az óraállást tüntetik fel a számláján, mintha azóta nem használt volna egyáltalán áramot. Ez ellenben nem igaz, a fogyasztás pontosan követhető a villanyórán, tehát ha valóban leolvasták volna, ahogy ez háromhavonta megjelenik a számláján, akkor az a reális áramfelhasználást tükrözné. Az érintett nem tehet egyebet, kéri a kiigazítást és egy összegben törleszti az önhibáján kívül felgyűlt tartozást.

Az eurómilliókból felépített és fenntartott rendszer hibáinak kijavítása nem a fogyasztó dolga, de védheti magát és zsebét azáltal, ha időnként leolvassa a saját villanyóráját és jelenti a fogyasztást a számlán feltüntetett időszakban. Ezt meg lehet tenni a (szintén a számlán szereplő) 0800800048-as ingyenes telefonszámon, a My Electrica internetes felületen, illetve az áramszolgáltató ügyfélfogadási részlegein. Ahogy mindezekből kiderül, mint sok más esetben, ezúttal is a lakosság a kiszolgáltatott a hivatalokkal szemben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1440
szavazógép
2019-08-28: Közélet - Iochom István:

Ismét ivóvíz nélkül maradt Kézdivásárhely (Szóvá tesszük)

Hétfőn 14.30 és 19 óra között a Gyárak és a Dózsa György utca kereszteződésénél bekövetkezett csőrepedés miatt az egész város területén szünetelt az ivóvíz-szolgáltatás. A fogyasztókat váratlanul érte a vízhiány, és az is bosszantotta őket, hogy a regionális szolgáltató erre vonatkozó sajtóközleménye a vízelzárással egy időben jelent meg.
2019-08-28: Közélet - Mózes László:

Román alkalmazottak magyarul tanulnának (Állástalanok szakképzése)

Augusztustól hivatalosan is lehet magyar nyelvű szakmai tanfolyamokat szervezni az állástalanoknak – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség igazgatója. Eközben román ajkú alkalmazottak, akik kapcsolattartással foglalkoznak, jelezték: magyar nyelvtanfolyamon vennének részt.