Szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ennek költségét a kormány betervezte az idei költségvetésbe. Marius Budăi munkaügyi miniszter a hétvégén megerősítette, hogy van pénz a megemelt nyugdíjak kifizetésére, így hétfőtől már az emelt öregségi járandóságokat kézbesítik az érintetteknek.
Viorica Dăncilă miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt nyugdíjas tagozatának vasárnap tartott rendezvényén kijelentette, az idősek mindig számíthatnak arra, hogy partnerüknek tekinti őket a szociáldemokrata kormány. A kormányfő élesen bírálta azokat, akik azt állítják, hogy nincs elég pénz az államháztartásban a nyugdíjak folyósítására. Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjak alacsonyak, sokan egyik hónaptól a másikig élnek, ezért szükség van az emelésre.
Szeptember 1-jétől az úgynevezett nyugdíjpont értéke, aminek alapján különböző szorzók segítségével kiszámolják a nyugdíjakat, 1100 lejről 1265 lejre emelkedik, ami lényegében azt jelenti, hogy a juttatás 15 százalékkal lesz nagyobb. Július végén 1189 lej volt az átlagnyugdíj.
A Nemzetközi Valutaalap pénteken tette közzé a Romániával kapcsolatos jelentését, amelyben azt javasolta a bukaresti hatóságoknak, hogy növeljék az adóbevételeket, csökkentsék az államháztartási és a külkereskedelmi hiányt, illetve módosítsák a júniusban megszavazott és azóta hatályba lépett nyugdíjtörvényt, amely két év alatt 70 százalékkal növelné az öregségi járandóságokat. A nemzetközi pénzintézet szakemberei úgy vélik, hogy a nyugdíjtörvény középtávon veszélyezteti az államháztartás stabilitását és növeli a román gazdaság sérülékenységét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.