Nacionalista román szervezetek feljelentettek több székelyföldi politikust az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (ODT) a múlt hétfői úzvölgyi megemlékezés miatt – közölte a Maszol hírportál. Az intézményhez Hargita Megye Tanácsának elnökét, Borboly Csabát, Kovászna Megye Tanácsának elnökét, Tamás Sándort, Gergely Andrást, Csíkszentmárton polgármesterét, Korodi Attila képviselőt és Tánczos Barna szenátort hívták be meghallgatásra a feljelentések nyomán.
Korodi Attila és Tánczos Barna tegnap járt az ODT-nél ismertetni álláspontját a román szervezetek panaszaival kapcsolatban. Tánczos a Maszolnak elmondta, őt románellenes uszítással vádolják a feljelentői, amiért nyilvánosan felkérte a magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a megemlékezésen. Borboly Csaba és Tamás Sándor a feljelentők szerint diszkriminált, mert nem engedte be románokat a megemlékezésre.
Tánczos Barna a Maszolnak elmondta, hogy elutasítja a románellenesség vádját. A diszkriminációellenes tanácsnál ismertetett álláspontjában emlékeztetett, hogy az úzvölgyi konfliktust nem a magyar közösség robbantotta ki. „Az úzvölgyi incidesek főszereplői, a rongálók és az ütlegelők bűnügyi felelősségre vonása helyett maszkosok verik fel almukból a szentmártoni alpolgármestert, valamint több szentmártoni és kászoni magyar embert, ugyanakkor megyeitanács-elnököket, polgármestereket és képviselőt, szenátort idéznek románellenesség vádjával a diszkriminációellenes tanács elé. Ki kit diszkriminál ebben az országban? Ki alkalmaz kettős mércét Romániában?” – teszi fel a kérdést Facebook-oldalán a politikus.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.