A IV. Mikes-zarándoklat résztvevői a Magyar utca székely kapujától indulnak magyar emlékjeleket koszorúzni
Marosvásárhelyről két autóbusznyi társaság indult Törökországba azon az útvonalon, melyet 288 évvel ezelőtt a bujdosó magyarok bejártak. Az erdélyi tájakról Maros, Csík, Gyergyó, Udvarhely és Háromszék vidékéről mentünk a legtöbben. De részt vett Felvidékről Füzék Erzsébet, a Csemadok vezetőségi tagja, Bukarestből dr. Szilágyi Szilárd irodalomkritikus, Molnos Ferenc szovátai tanácstag és Sándor János fafaragó művész, aki a Széchényi-könyvtár részére fába faragta a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének címereit.
Beder Tibor tanár úr, a zarándoklat szervezője bejelentette, hogy reggel 8 órakor megalakult a Zarándokok Akadémiája, melynek tagja minden résztvevő.
Autóbuszaink a Kárpátok gerinceit elhagyva, keresztülgurultak a Román Alföldön és Bulgárián. A Román Alföld puszta és sivár. A szántóterületek megműveletlenek. Hellyel-közzel egy-egy hatalmas hirdetőtábla, miszerint a több száz hektáros terület eladó. A bolgár határon túl már nincs eladó, műveletlen terület, de a régi épületek romhalmaza tárul szemünk elé. Talán a két ország abban hasonlít egymáshoz, hogy mindenfelé szemét és hulladék kísérte utunkat.
Törökország nem tagja az uniónak. Lépten-nyomon felfedezni véltük a magánszféra előnyét. Tisztaság és rend mindenütt. Ha a dimbes-dombos részeken tenyérnyi megművelhető terület van, azon termelés folyik, és minden gépesített. Aszfaltozott út vezet még a legeldugottabb településre is. Rodostó közelébe, Avsárra látogattunk, ahol a bujdosók is megfordultak. A hegyoldalba települt kis falut 41-en lakják, saját polgármesterük van, az utcák aszfaltozottak, tehenet és sok kecskét tartanak. Ott-tartózkodásunk idején jött a tejszállító autó.
Törökországon első szálláshelyünk Edirne — régi nevén Drinápoly —, 1363-tól az Oszmán Birodalom fővárosa volt. Huszonhét dzsámijával (mohamedán templom) gyönyörű szép város. Itt élt V. Mehmet szultán magyar származású ágyúöntője, Orbán mester, akinek ágyúival a szultán elfoglalta Bizáncot.
Másnap egy kis városba, Uzonköprübe mentünk, Trákia nyugati szélére, és csak az Erge folyó árterületén átívelő, közel 1400 m hosszú, 174 lyukú kőhídon lehet oda jutni. Autóbuszaink aztán Gallipoliba vittek, a Dardanellák nyugati, európai bejáratánál fekvő településre. Vezető tanárunktól megtudtuk, hogy a Dardanellák erődrendszerét magyar ember, Tóth Ferenc hadmérnök korszerűsítette, Tóth András kuruc tiszt fia, ki családjával együtt követte Rákóczit a rodostói száműzetésbe.
A több mint 330 km hosszú autózás után szerda estére megérkeztünk Kumbagba, hátralévő törökországi tartózkodásunk szálláshelyére. Kumbag tulajdonképpen Rodostó egyik külvárosa. Innen jártunk fürödni a Márvány-tengerbe, koszorúzni Avsárköybe, a Rákóczi Múzeumhoz és Ibrahim Müteferrika tavaly felállított szobrához. A múzeum bejáratánál átöleltem azt a székely kaput, melyet két évvel ezelőtt ugyancsak mi hoztunk.
Szeretettel üdvözöltem a múzeum igazgatóját, régi barátunkat, Ali Kabult. Ez az üdvözlet egyúttal a török népnek is szólt, annak a népnek, mely a trianoni békediktátum Magyarországra vonatkozó részét soha nem írta alá, és ő volt az egyedüli, amely nem értett egyet vele.
Leírni és elmondani nem lehet, hogy milyen tisztelettel és szeretettel fogadtak török barátaink. Ha megtudják, hogy a látogató magyar, rögtön felcsillan a szemük, és testvérként ölelnek át. Ők Attila hun király leszármazottainak tartják magukat és minket is. Azt javaslom, aki teheti, látogasson el Rodostóba, hogy ezt érezhesse, meggyőződhessen arról, hogy a Kárpát-medence magyarjait sehol nem fogadják oly szeretettel és megbecsüléssel, mint Törökországban (sajnos, még az anyaországban sem).
Különben Rodostó nagymértékben fejlődő, épülő szép város. Török neve Tekirdag. Fekvése, hangulata alapján Trákia egyik legszebb városa, nekünk, magyaroknak pedig a legkedvesebb.
A hajdani kisváros 1990-ben 60 000 lakosúvá nőtt, és a rohamos fejlődés eredményeképpen ma már 136 000 lakosa van. A belváros tele ódon épületekkel, a külvárosok pedig a napjainkban épült újakkal. Itt, a többi török városhoz hasonlóan, nincs nyomornyegyed. Rodostót ,,a Márvány-tenger nyaklánca" jelzővel illetik. A magyar bujdosók néha innen jártak ki reumájukat gyógyítani az Avsár közelében levő iszapfürdőre. Itt avattuk fel a most magunkkal vitt kopjafát, melynek talapzatába a következő írást helyeztük el: ,,E kopjafa három székely ajándéka Háromszékről a IV. Mikes-zarándoklat alkalmával. Állítottuk annak emlékére, hogy 288 évvel ezelőtt a Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen bujdosótársaikkal együtt időnként ide jártak gyógyító kúrára. Rodostó, 2008. augusztus 29. Damó Gyula, Kisborosnyó, Kelemen Dénes, Gelence, Szilágyi József, Nagyborosnyó."
Az avatóünnepségen részt vett több török hivatalos személyiség is. Beszédet mondott a Rákóczi Múzeum igazgatója és Rodostó kultúrtanácsosa. Üdvözölte az egybegyűlteket Avsár polgármestere, Beder Tibor, a johannita rend elnöke, valamint e sorok írója és Kelemen Dénes az Országos Vitézi Rend díszöltözetében. A csíkszentdomokosi vegyes dalárda elénekelte a török és a székely himnuszt.
A zarándoklat utolsó napját Isztambulban töltöttük. Ez a világ egyetlen városa, mely két világrészen fekszik, és három birodalomnak volt a fővárosa. Az Európa és Ázsia érintkezési pontjában fekvő város a Római, a Bizánci és az Oszmán Birodalom hatalmi központja volt.
A tájékozódást megkönnyíti, hogy a nevezetesebb dzsámik és tornyok azon a hét dombtetőn épültek, ahol az óváros települt, és a Galata hídról a város szinte mindegyik fontosabb pontját láthatjuk.
Attila király hunjai is eljutottak a város alá, de nem ostromolták, csupán adófizetésre kötelezték. Sőt, a X. században a kalandozó magyarok is eljutottak idáig.
Isztambul régi időktől fogva Törökország vezető gazdasági központja. Itt alakult ki a világ legnagyobb bazárja, 1973-ban a világ egyik legnagyobb kábelhídját avatták fel, az egyetlent a Földön, amely két világrészt köt össze, és teljes hossza 1560 m. Hat forgalmi sáv húzódik végig rajta, és a pillérek magassága 165 m. Később épült még egy új kábelhíd, nyolc forgalmi sávval, mely 16 méterrel hosszabb az elsőnél.
Beder Tibor sétahajót bérelt zarándokjainak, s ez alkalommal áthajóztunk a híd alatt. Lenyűgöző élmény volt vízen végigsiklani az európai part mentén, majd át az ázsiai partra, és ott vissza az Aranyszarv-öbölbe. Az ázsiai partokon ki is szálltunk rövid időre. Az Aranyszarv-öböl bejáratánál található az említett, kétszintes Galata híd. Hihetetlen forgalom bonyolódik le rajta. A felső szint a közúti forgalomé, az alsó a kiskereskedők birodalma, a híd alsó pereme pedig a halászoké. Egyik csónakban kifogják a halat, a másikban tisztogatják, a harmadikban rostélyon sütik, miután megszórják fűszerkeverékkel, s úgy teszik olívaolajba.
A hajókázás után megtekintettük az Ayasofya Múzeumot, mely történelme folyamán volt templom, majd dzsámi, és végül 1935 óta Atatürk köztársasági elnök rendeletére vált múzeummá. A kupola magassága egy húszemeletes ház magasságának felel meg. A múzeumot magyar műkincs is gyarapítja, ugyanis a budai várból hadizsákmányként elszállított két nagy gyertyatartó itt található. A múzeum közelében áll a Millon, vagyis a Bizánci Birodalom záros mérföldköve, az akkori világ közepe.
Meglátogattuk, szerényen vásárolgattunk is az isztambuli nagy bazárban. Itt ismerkedtünk meg új török barátunkkal, Yagiz Lederrel, aki Erdélyből nősült, nagyon jól beszél magyarul, gyerekei Szegeden járnak iskolába. Kereskedő, ígéretet tett, hogy majd minket is meglátogat. Autóbuszaink az abroncsos oszlop közelében parkoltak. Ennek az oszlopnak az a nevezetessége, hogy a császárok szobra állt a tetején. Az új császár mindig ledöntette elődje szobrát, és a magáét helyeztette fel rá. Beder tanár úr szerint ez az oszlop is azt példázza, hogy bármily magasra is jusson egy ember, a földön fejezi be dicső pályafutását.
Damó Gyula
