Makkai Gergely, Marosvásárhely magyar alpolgármestere immár nem az RMDSZ politikusa, hanem Dorin Florea polgármester helyettese – nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szövetség marosvásárhelyi helyzetét értékelve. Makkai Gergelytől tavaly októberben vonta meg a bizalmat az RMDSZ Maros megyei szervezete, mely lemondásra szólította fel az alpolgármestert, aki ennek nem tett eleget.
Kelemen Hunor hozzátette: a román törvények szerint Makkai Gergely csak akkor veszítené el a mandátumát, ha lemondana vagy az RMDSZ kizárná a tagjai sorából. Az RMDSZ viszont általában próbálja elkerülni a kizárást, mert az bíróságra is kerülhet, és „nem akarjuk a bíróság előtt kiröhögtetni magunkat” – fogalmazott az elnök. Kelemen Hunor azt is megjegyezte, a bizalom megvonásakor Makkai Gergely azt közölte, hogy fellebbez a határozat ellen a Szövetségi Képviselők Tanácsánál (SZKT). Ezt azonban nem tette meg, ezért az SZKT nem vitatta meg az ügyét.
Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala Makkai Gergely alpolgármester jóváhagyásával szervezte meg azt a tájékoztató kampányt, amelynek keretében az elmúlt hetekben a város polgárai levelet kaptak Dorin Florea polgármestertől és az utódjául kiszemelt Claudiu Maior tanácsadótól. E levélben Florea és Maior az RMDSZ önkormányzati frakcióját okolja a polgármesteri hivatal sikertelenségéért. A hivatal további százezer lejt igényelt a tájékoztató kampány folytatására, de ezt immár sem Makkai, sem a képviselő-testület nem hagyta jóvá. Válaszul a polgármester lemondta a marosvásárhelyi küldöttség részvételét egy magyarországi testvértelepülés, Zalaegerszeg hagyományos nemzetközi vadpörkölt- és vadászfesztiválján.
Makkai Gergelyt 2017 júniusában, egy évvel az önkormányzati választások után választották Marosvásárhely alpolgármesterévé. Korábban az RMDSZ helyi és megyei szervezetében megoszlottak a vélemények arról, hogy szükség van-e magyar alpolgármesterre olyan körülmények között, amikor a magyar politikai képviselet a várost 2000 óta vezető Dorin Florea polgármester leváltására törekszik. Dorin Florea polgármestersége korábbi ciklusaiban partnereivé tette az RMDSZ által tisztségbe juttatott alpolgármestereket.
Az alpolgármestertől azt követően vonta meg az RMDSZ a politikai bizalmat, hogy a politikus annak ellenére elutazott egy dél-koreai egyhetes világbéke-konferenciára, hogy a szövetség korábban felszólította, ne tegye. A közpénzből fizetett, de kirándulásnak tekintett utazás általános felháborodást váltott ki Marosvásárhelyen. Az alpolgármester később visszafizette az utazása költségeit.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.