Az Airbus cég stevenage-i gyárában elkészült az ExoMars program Rosalind Franklinről elnevezett marsjárója, és készen áll arra, hogy Franciaországba vigyék, ahol a vörös bolygóhoz hasonló körülmények között fogják tesztelni – jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA). A jármű összeszerelésének utolsó szakaszában helyezték el a marsjárón annak „szemeit”, azaz a nagy felbontású kamerákat, amelyek panoráma- és közeli képeket fognak készíteni a vörös bolygó talajáról.
Az Európai Űrügynökség és az orosz Roszkoszmosz közös projektje keretében száll le a Marson az új marsjáró, amely az élet nyomait fogja keresni a bolygón, és segíti a tudósokat abban, hogy jobban megértsék az ott lévő víz történetét. Gyűjteni és vizsgálni fog talajmintákat is.
A marsjárót a következő hónapokban az Airbus toulouse-i gyárában tesztelik, hogy megállapítsák, alkalmas-e a küldetés során tervezett műveletek elvégzésére, ellenáll-e a marsi környezet hatásainak. „Az ExoMars program fontos mérföldkövéhez értünk a Rosalind Franklin rover megépítésének befejezésével, amikor az összes tudományos eszköz a fedélzetére került” – idézte David Parkert, az ESA egyik igazgatóját az űrügynökség közleménye.
A következő hetekben a marsi körülményeket szimuláló kamrában vibrációs padokon tesztelik a hatkerekű járművet. Tudományos műszereinek a földinél jóval zordabb körülményeket kell kibírniuk, például a külső hőmérséklet mínusz 120 Celsius-fokra, vagy a belső hőmérséklet mínusz 60 Celsius-fokra való csökkenését. Képesnek kell lennie arra, hogy a Földön lévő légköri nyomás kevesebb mint egy századában dolgozzon szén-dioxidban nagyon gazdag légkörben.
Az európai Mars-misszió indítását 2020. július 26. és augusztus 13. között tervezik. A marsjárót egy orosz Proton-M rakéta fogja szállítani, a tervek szerint nyolc hónapos út után, 2021 márciusában érkezne a vörös bolygóra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.