Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Borbil Septimiu: Herglotz keresztútja

2019. szeptember 14., szombat, Nemzet-nemzetiség

Június óta, azaz pontosabban, amióta úgy éreztem, hogy rám kacsintott a Iosif Constatin Drăgan által kifaragtatott hatalmas kőtömb monolit alakjának szeme, aki a Széchenyi-féle út fölé magasodva őrködik az ortodoxokon, mind készültem leírni pár sort, de úgy jártam, mint az, akit túl sok meglepetéssel árasztott el a világ, úgyhogy kénytelen voltam halogatni a reflexiók megírását… Azóta, egész Nagyboldogasszony napjáig meg augusztus végéig eltelt bizony némi idő, s a feladataim egyre csak gyűltek. Úgyhogy én most kiontom magamból, amire gondolok.

Gyakran járok a Bánságba, arra a helyre, ahol majdnem harminc évig éltem, s ahol korán megértettem, hogy mindenki a maga életét élheti, és azt szabadon, de úgy, hogy soha ne bántson másokat… Ilyen volt ez a vidék az én gyermekkoromban, soknemzetiségű, sokfelekezetű, ahol augusztus közepén láthattad, amint jönnek a hegyekből a katolikusok a máriaradnai búcsúra… Ma… főleg Ruzs faluban,  semmivé foszlott a régi dicsőség, és a múlt lassan feledésbe merült, bármerre járj, minden megtapasztalt élmény ezt a meggyőződést erősíti benned.

Így van ez – véreim – bármerre járjatok a Bánságban (és másutt), akár azokat a látnivalókat is felfedezhetitek, ha szétnéztek, amelyeket én emlegetek.

Következésképp, a Bánság kapuján át érkezve, Bukova előtt, Zajkánynál járván, ma már csak kevesen tudják, hogy egykor ott magaslott Hunyadi János buzogánya, amelynek maradványait látni még a bokroktól benőtt szemét között. Ügyes dolog ez! Rózsaszínű budipapír és katáng „idézi” annak emlékét, aki egykor halálmegvető bátorsággal védte ezt a földet. Barátaim, nem helyes ez így, s ne fröcsköljetek most friss hideg vizet arcotokra, homlokotokra, hiába tértek magatokhoz, a valóság még kegyetlenebb.

Menjetek el a 134 kilométer hosszú Vaskapu-szorosba – amely jelenleg félig „oltyánizált”, hiszen egy része Krassó-Szörény, a másik meg Mehedinţi megyében van –, és figyeljétek, milyen jól lehet ott keresni… Órákig tudnám mesélni a Dunatölgyesről (Dubova), Szikesfaluból (Sicheviţa), Alsólupkóról (Liubcova/Libková) vagy Fejérdombról (Belobreşca) érkező egykori iskolástársaim történeteit, mint ahogyan némi helynévkutatással megtudhatnánk egyet és mást Coronini-ról, azaz Lászlóváráról, átmutogathatnánk Galambóc felé a Duna túlsó partjára, és még sok mindent… Lehetne… de minek? Hiszen azok, akiket ezek a dolgok érdekelnek, már biztosan tudnak egyet s mást, és végső soron szólhatnék Jorgován Jovánról is, az általa legyőzött sárkányról, annak fogairól, a kolumbácsi légy eredetéről, és ménesek, marhacsordák körül röpködő rajairól, az ősi Diernáról (Orsova régi latin neve), a honfoglalás idején uralkodó Glad vajda Urscia nevű váráról, a középkori magyar királyság hódító politikájáról…

Nem, mégsem érintek ilyen témákat, miként nem ejtek szót a Temesköz bécsi vezérléséről, a Habsburg korona hosszan fennállott uralmáról, a Határőrvidékről, Krassó-Szörény vármegyéről, meg hasonlókról sem.

Végül is miért ártsak azoknak, akik leborulnak Drăgan kőtömbjénél, amely tudvalevőleg azt bizonyítja, hogy a dákok már Krisztus előtt is keresztények voltak?  Miközben az igazságot mint drága olajat végül kisajtolja magából az idő, bizonnyal el fog jönni a nap, amikor megemlékezünk Remesianai Szent Nikétászról (335 k. – 414), aki az egykori Dacia Meditterranea (Bela Palanka és környéke) területén született és püspökként szolgált, és akit szentként tisztel mind a keleti, mind a nyugati egyház, mint ahogyan „a legnagyobb magyart” is ünnepelhetjük talán majd egyszer, aki áttörte a Vaskapu szorosát, és fel fog bukkanni majd emléke a feledés vizének mélyéről a felszínre.

Én még azokhoz tartozom, akik látták a Dunát a Vaskapunál élni, még mielőtt felépült volna a duzzasztógát, és – bár eltelt közben egy fél évszázad (1969) – pár akkori kép örökre belém ivódott. Emlékszem a régi földút porára, a víz alant habosan örvénylő árjára, amint a hatalmas folyam győzedelmesen, szédítő iramban zúdul át a köveken, de szórványos emlékeim közt a legélénkebben talán annak a töröknek a tekintete maradt meg bennem, aki átvitt minket Ada-Kaleh szigetére, meg az a két tank, amely ott állomásozott a régi Orsova felé fordulva, taposva, rombolva az ódon házakat. Ki tudja, talán ismeritek ezeket a részleteket ti is, akik most e sorokat olvassátok, talán értitek is, amit mondani szeretnék. Ha nem, akkor… ez van!

„A Jóisten is tudja, hogy mennyire igazak a mesék, és mindennél előrébb való, ami bennük foglaltatik” – idézhetnénk Ion Creangă szavait, mert én tudom, hogy még sokat mondhatnék, de nem teszem. Elegem lett, kedves barátaim. Tegyetek úgy, mintha fővesztés járna azért, hogy a magamfajta szavát hallgatjátok, és tegyetek úgy, mintha nem lennétek nevetségesek!…  

És ím, sorsom az Úr 2019. esztendejében, augusztus havának 16. napján Herglotz keresztútjához vezérelt. Ezt a kálváriát (fotó) 1874. június 29-én szentelték fel resicabányai munkások és adományozók jelenlétében, köztük egykori katonák és azok ivadékai, akik 1848-ban a környéken harcoltak Georg Herglotz kapitány, a népfelkelők parancsnoka biztatására. A kálvária, esetleg Kereszthegy, Dealul Crucii, amelyet 1848 és 1900 között Ágyúdombnak/Dealul Tunuluinak is neveztek, mert ott állott a félelmetes erejű Baba/Păpuşa nevű ágyú, amelyet a helyi öntödében készítettek a felkelők. Ezen a tetőn áll még a sérült vaskereszt, és legalább lekaszálják néha körülötte a gyomokat.

Fájdalmas! Annál is inkább, hiszen lenne mire emlékezni és emlékeztetni: ezen a helyen torpant meg a magyar forradalmárok lendülete a Doda Traján százados által vezetett és a helyi román lakosság, meg a szemeniki csehek által is támogatott karánszebesi határőr csapatok támadása eredményeként. Ideje elmondanom, hogy a román határőrök – a bécsi császári udvar hívei – visszafoglalták Resicabányát, és Vassafalváról/Bocşa kiűzték Rózsa Sándor betyárcsapatát, békét teremtve ezzel a Bánsági-hegyekben… De minek ilyeneket emlegetni, hiszen nemzettársaim zöme hajlamos tagadni a múltat, még akkor is, ha ismeri egy-két részletét, és jelen esetben egy olyan emlékhelyet rongál, amely azt hivatott hirdetni, hogy a környék román nemzetiségű határőrei mennyire hűségesek voltak a császárukhoz.
Bármit teszek, bármit mondok, a helyzet mit sem változik. Mentalitásom és vallási hovatartozásom szerint is kisebbségi vagyok.

Végül elmondtam egy miatyánkot a kereszt tövében, és úgy fejeztem be az imát, hogy hozzátettem: „Uram, add, hogy észhez térjenek a rongálók, s tegyék jóvá bűnös cselekedeteiket, és hosszabbítsd meg azok életét, akik a 2000. évben felújították ezt az emlékhelyet!”

Továbbhaladva aztán megálltam rövid időre a Szemenik aljában, Krivejnél/Cri­vaia, egy csodálatos helyen, amelyet régóta ismerek. Ez tulajdonképpen egy földnyelv, amelyet a Berzava/Bârzava egyik mellékfolyója határol, osztrák erdőmunkások leszármazottjai éltek itt – akik 1793-ban megalapították a Ferencfalva/Franzdorf/Văliug nevű falut –, és kis kápolnát építettek az út mellé. Valahányszor erre járok, rászánok pár percet, hogy odamenjek az oltár előtt elcsendesedni.

Ez idáig minden alkalommal megnyugtatott a Szentháromságot ábrázoló kép, most azonban mereven nézett vissza rám egy idegen – ahogyan sok helyen hűtőmágneseken is láthatjuk –, piros-sárga-kék keretből hívogatott Arsenie Boca tekintete, hogy látogassak el az ő sírjához, ha jót akarok.

És most befejezem, mert lüktet a vér és a méreg a fejemben, s közben a székelyek Úzvölgyében levő temetőjére gondolok. /Corbii Albi/

Fordította: Simó Márton

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 566
szavazógép
2019-09-14: Irodalom - :

Az ötödik kerék 4. (Hegedűs Imre János regénye)

Moyses Márton élete és tűzhalála
Öröm és üröm. Kiszakadtak onnan, ahol eddig éltek, új talajba eresztenek gyökeret, jobb földbe, kövér földbe, de fájt a szívük, mert hátat fordítottak az otthon maradt családtagoknak.
A baróti líceumba érkező gyereksereg a sejtjeiben hordozta a viszolygást: gyűlölték a bolsevizmust anélkül, hogy meg tudták volna magyarázni, miért. Nekik az otthonról hozott morál, tisztesség, becsület jelentette az ideológiát. De az első pillanatokban nem jutott eszükbe a sok baj, kín, nyomorúság, vidám össze­visszaság kavargott, kiabáltak, köszöntötték egymást:
2019-09-14: Nemzet-nemzetiség - :

Pataki Tamás: Megjósolta az úzvölgyi provokációt a Máglyatűz?

Nem kizárt, hogy lesznek további, hasonló események is —nyilakozta Demkó Attila, a Máglyatűz című regény szerzője. A székelyföldi etnikai háborúról szóló könyv, melyet a tavalyi ÉV KÖNYVÉNEK is tartanak, egyes mozzanatait sokan hasonlították az úzvölgyi magyar katonai temető körüli eseményekhez és a román provokációhoz. Jóslat-e a Máglyatűz?