Sétálj velünk az iskolába – ezzel a jelszóval próbálja mozgásra, illetve környezetbarát közlekedésre serkenteni a sepsiszentgyörgyieket a városháza.
A kezdeményezéssel – amelyet az Európai Mobilitási Hétre időzítettek – azt akarják tudatosítani a szülőkben és gyermekekben, hogy nem csupán személygépkocsival lehet iskolába menni, hanem busszal, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával és gyalog is. A programot ma ismertetik a tanintézményekben, ahol 10–15 perces közös tornát is szerveznek. Holnap reggel az iskolák bejáratánál felmérik, hogy ki mivel érkezik, és az eredmények alapján kijelölik Sepsiszentgyörgy legmozgékonyabb iskoláját – azt, ahová a legkevesebben érkeznek majd saját autóval. A mobilitási hét – amely egyre nagyobb teret hódít, 2017-ben például több mint 2500 európai város csatlakozott a jobb levegőt és jobb közérzetet kínáló akcióhoz – Sepsiszentgyörgyön a már hagyománnyá vált Sportnapokkal zárul, szeptember 20–22. között 13. alkalommal várnak minden mozogni kívánó lakost, akik számára családi programokat, előadásokat, vetélkedőket és újdonságokat is előkészítettek már a szervezők.