Totális háborúval fenyeget az iráni külügyminiszter

2019. szeptember 20., péntek, Világfigyelő

Totális háborúval fenyegetett Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra az esetre, ha az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia katonai csapást intézne Irán ellen – írta honlapján a CNN amerikai hírcsatorna tegnap.

„Nem habozunk megvédeni területünket” – szögezte le Zaríf egy interjúban. A külügyminiszter ugyanakkor nyomatékosította: Teherán szeretné elkerülni a konfliktust, és kész megbeszélést folytatni Szaúd-Arábiával, illetve az Egyesült Arab Emírségekkel. Azonban jelezte: Washingtonnal mindaddig nem tárgyalnak, amíg a 2015-ös atomalkunak megfelelően fel nem függesztik az Iránnal szembeni szankciókat. Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a nukleáris megállapodást.

Az iráni diplomácia vezetője tagadta, hogy Teheránnak köze lett volna a szaúdi olajlétesítmények elleni hétvégi támadáshoz, ami drámai feszültséget eredményezett a térségben. „Tudom, hogy nem mi tettük” – mondta. A jemeni húszi lázadók „közleményben tudatták, hogy ők voltak” – tette hozzá.

Ezzel szemben amerikai és szaúdi tisztségviselők azzal vádolták meg Teheránt, hogy köze volt az incidenshez.

A húszi lázadók ellen harcoló, szaúdi vezetésű koalíciót irányító Turki al-Máliki az eddigi vizsgálatok eredményeire hivatkozva azt mondta: iráni eredetűek voltak a szaúdi olajterminálokra kilőtt fegyverek. A nyomozás jelenlegi állása szerint a támadásokat a királyságtól északra fekvő területekről, nem pedig a délnyugatra található Jemenből indították – fűzte hozzá.

Trump eközben felszólította a védelmi minisztériumot, hogy tervezzék meg az esetleges válaszcsapásokat. Az amerikai elnök jelezte: az Egyesült Államok harcra kész, és Szaúd-Arábiára vár, hogy döntsön a továbbiakról.

Az iráni külügyminiszter interjújában a racionalitást és a megfontoltságot hiányolta a jelenlegi amerikai külpolitikából. „Úgy vélem, hogy az Egyesült Államok megérdemli a több racionalitást” – mondta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 752
szavazógép
2019-09-20: Világfigyelő - :

Nem emelik a nyugdíjkorhatárt (Horvátország)

A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak – jelentette be Andrej Plenković horvát kormányfő a tegnapi kormányülésen.
2019-09-20: Közélet - Nagy D. István:

A közösségtől függ, létrejön-e (Családi Kalandpark a Honvédkútnál)

Erősödő tiltakozás kíséri a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által helyi fejlesztési programként e hónap elején jóváhagyott, a Sugásfürdő felé vezető út mentén a Honvéd-kút övezetében, közel 13 hektáron elterülő oktató-szórakoztató park tervét.