Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Családi Kalandpark a HonvédkútnálA közösségtől függ, létrejön-e

2019. szeptember 20., péntek, Közélet

Erősödő tiltakozás kíséri a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által helyi fejlesztési programként e hónap elején jóváhagyott, a Sugásfürdő felé vezető út mentén a Honvéd-kút övezetében, közel 13 hektáron elterülő oktató-szórakoztató park tervét.

  • Fotók: Toró Attila
    Fotók: Toró Attila

 Az ellenzők-bírálók többsége a helyszín miatt háborog, súlyos természetrombolásról beszélnek, mások az egész létesítményt támadják, tájidegennek nevezik, de olyan is akad, aki a turistalétszámot tartja ijesztőnek, illetve többeknek az önkormányzat eljárása sem tetszik. A felvetettekről Antal Árpád polgármestert is megkérdeztük, aki jelezte: ha a közösség nem akarja, erőszakkal nem hozzák létre a parkot.

Az önkormányzat július 19–29. között bocsátotta közvitára azt a határozattervezetet, amely a helyi fejlesztési program létrehozásáról rendelkezik, illetve a területrendezési terv összeállítását célzó eljárást is útjára engedi. Ennek része az a látványterv amelyet már ismertettünk, és amely szerint 12,8 hektáron elterülő, egy 4,8 millió eurót kóstáló kalandpark jönne létre az említett helyszínen. A Family Adenture Park névre keresztelt létesítményben egy kétszintes – éttermet, mozit, ajándékboltot, tó fölé kinyúló teraszt magában foglaló – épület, egy gyermekváros, Naprendszer-modell, egy virtuális sétát biztosító szafaribusz, bobpálya, nagyméretű játszótér, mászófal, kötélpálya kap majd helyet. Emellett egy tavat is kialakítanának, amelyhez két „vízi felvonó” tartozna, amelyek révén a tó élővilágát lehetne szemügyre venni. A beruházó – a rozsnyói dinóparkot is létrehozó sepsiszentgyörgyi HCR Kft., melynek egyik társtulajdonosa Sárkány Árpád – legtöbb másfél év alatt alakítaná ki a telepet. A több parcellára osztott terület a város tulajdona, a telekkönyvi nyilvántartásban legelőként szerepel.

Egy közmeghallgatást megérdemelt volna

A testületi döntést követően Toró Attila fotóművész, környezetvédelmi aktivista hívta fel a figyelmet a beruházás vitatható részleteire. Magánszemélyként közérdekű adatigénylést nyújtott be a városhoz, ezt elsőre kedvezőtlenül bírálták el, majd második nekifutásra lehetősége nyílt betekintést nyernie a beruházásra vonatkozó dosszié egy részébe – a további okiratokat várhatóan hétfőn kapja kézhez. Toró Attila lapunk megkeresésére elmondta: nem a beruházással van feltétlenül gondja, hanem a helyszínnel, illetve a létesítményt alkotó egyes elemekkel. Azt is vitathatónak találja, hogy az önkormányzat túl általános fogalmazást használt a közvita meghirdetése alkalmával, így a lakosság nem is igazán tudhatta, hogy pontosan mivel is kapcsolatban kellene észrevételeket tennie. Az is gyanúra ad okot, hogy egy ilyen méretű beruházást a városvezetés nem látott érdemesnek beharangozni. Ami viszont jóval aggasztóbb, hogy a legelőként nyilvántartott területet nagyjából hatvan-hetven százalékban erdő borítja – ez egyébként a határozathoz csatolt légi felvételeken is látszik –, így nehezen hihető, hogy nem kell majd fákat kivágni – hívta fel a figyelmet. Toró Attila szerint a besorolás kedvező az önkormányzat és a beruházó számára, hiszen a legelők esetében nem szükséges betartani az erdővágásnál érvényes szabályokat. Az aktivista szerint komoly erdőirtást (és egyben élettér-felszámolást) kell véghezvinni a park kedvéért. Mindezt úgy, hogy a park területének szinte fele a Bodok-Barót Natura 2000 Madárvédelmi területtel kerülne átfedésbe.

Felvetődik a kérdés, hogy szükség van-e olyan elemekre a természet közepében, mint a virtuális valósággal operáló (képernyőkre kivetített képekkel) szafaribusz, az acél- és üvegépület, illetve egy olyan gyermekváros, amelynek nagy része – a leírás alapján – nagy eséllyel műanyagból készülne el, akárcsak a játszótér is. További kérdések, hogy a város mit nyerne egy magánberuházás nyomán, milyen hatása lesz majd az előrevetített látogatószámnak a környezetre, illetve a Borvíz utca lakóinak mindennapjaira – például a számottevően megnövekvő autóforgalom nyomán. Toró Attila szerint az önkormányzatnak mindenképp közmeghallgatást, lakossági fórumot kellett volna szerveznie, még mielőtt nekiláttak a tanácshatározat előkészítésének, döntéshozatalról nem is beszélve. Az általa a Facebookon, valamint a sepsiszentgyörgy.info honlapon közzétettekre érkező vélemények megfogalmazói is javarészt a vitatható átláthatóságot, a lakosság véleményének mellőzését, a nagyon rossz helyszínválasztást, illetve a várható turistaszámban rejlő veszélyeket hozták fel. Többen felvetették, hogy a város más térségében lévő kihasználatlan területet kellett volna választani vagy a sugásfürdői telephez csatoltan kialakítani a létesítményt, vannak viszont olyanok, akik teljességgel ellenzik a parkot.

Erőszakkal nem építenek parkot

Antal Árpád polgármester lapunk megkeresésére úgy vélte, az első és legfontosabb kérdés, hogy szeretnénk-e, ha Sepsiszentgyörgyre több turista érkezne, mivel gyakran hallani, hogy azt kellene elérni, hogy az idegenforgalom virágozzon a városban. Emellett szintén érdemes tisztázni, hogy a helyieknek jó-e az, ha el kell utazniuk ahhoz, hogy gyerekeiknek olyan élményeket szerezzenek, mint például amit a rozsnyói dinópark nyújt, vagy jobb lenne, ha valami hasonlót megtalálnának Sepsiszentgyörgy környékén, ahová mások is jönnek és itt költik el a pénzüket. Az elöljáró továbbá tisztázta, hogy a közzétett látványterv nem azonos a kivitelezési tervvel. Előbbire azért volt szükség, hogy az illető övezetre vonatkozó városrendezési tervet kidolgozhassák. Ez a dokumentum azt szabja meg nagy vonalakban, hogy az övezetben milyen beruházásokat lehet majd végrehajtani. A park története egyelőre arról szól, hogy létezik egy vállalkozó, aki hajlandó közel ötmillió eurót befektetni, hogy egy oktatási-szabadidős létesítményt hozzon létre az önkormányzattal partnerségben, és ezzel kapcsolatosan kidolgozott egy előzetes koncepciós tervet. A kivitelezési tervek nyilvánvalóan a helyszín sajátosságaihoz alkalmazkodnak majd. Egyelőre egy ötletről van szó, ami viszont talál a város profiljához: gyermek- és családbarát. Antal Árpád szerint az egész történetben a manipuláció a legzavaróbb, vagyis egyesek máris úgy állítják be, hogy műanyag eszközökkel lesz tele a létesítmény.

Ide épülne a kalandpark

A polgármester azt is tisztázta: amennyiben a város lakói nem szeretnék, hogy a park megvalósuljon, ő nem szándékszik semmit erőltetni. Ez egy lehetőség beruházásra, ami a helyieknek szól elsősorban, bevételi forrás a városnak is, de ha erre nincs igény, akkor nemet lehet mondani. Az elképzelés az önkormányzat és a beruházó közös ötlete, már jó ideje foglalkoztatja őt, hogy egy sepsiszentgyörgyi vállalkozó résztulajdonosa a dinóparknak, és kérte őket, hogy Sepsiszentgyörgyön is hozzanak létre valamilyen hasonló oktatási-szabadidős létesítményt. A város anyagilag nem vesz részt a kivitelezésben, a hozzájárulást a terület jelenti, a cég részben vissza nem térítendő támogatásból oldja meg a finanszírozást. A támogatás elnyerésének feltétele, hogy az önkormányzat társuljon. Antal Árpád szerint a város is részesül majd a jövedelem egy adott hányadából, de ennek mértékéről később születik döntés. A polgármester ugyanakkor azt is tisztázta, hogy máshol nem rendelkeznek olyan területtel, ahol egy ilyen elképzelést meg lehetne valósítani. Erdőirtásról vagy bármi más beavatkozásról ugyanakkor addig nem lehet érdemben beszélni, amíg a kivitelezési terv nem készült el. Egy lakossági fórumtól sem zárkózik el, ha szükséges, megszervezik, és amennyiben az derül ki, hogy a közösség elutasítja a beruházást, akkor lemondanak arról.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 859
szavazógép
2019-09-20: Világfigyelő - :

Totális háborúval fenyeget az iráni külügyminiszter

Totális háborúval fenyegetett Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra az esetre, ha az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia katonai csapást intézne Irán ellen – írta honlapján a CNN amerikai hírcsatorna tegnap.
2019-09-20: Közélet - Fekete Réka:

Kiállítással és térhangolással dobbantottak (Megkezdődött a PulzArt 7)

Emlékek sziszifuszi darabjaiból összerakott kollázsok, bekeretezett múlt és jelen, arcok, események, hangulatok, történések olyan kínálatban, hogy az ember kedvet kap papíralapú emlékeit összegyűjteni és valami maradandót alkotni mindarról, ami érdekli. Benedek Levente tegnap megnyílt Coll(AGE) kiállítása és Kónya-Ütő Bence mozdulatokból építkező hangzásvilága éppen arra hangolta a Tamási Áron Színház előcsarnokában a jelenlévőket, ami a Sepsiszentgyörgyön hetedik alkalommal megrendezett pulzArt kortárs művészeti fesztivál célkitűzése is, hogy nyitottak legyenek a kortárs művészetek befogadására.