A Magyar Polgári Párt (MPP) kizárta soraiból Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely polgármesterét, akit bomlasztó tevékenységgel vádol – közölte tegnap a párt sajtóirodája. A kizárásról Nyárádszeredán tartott ülésén egyhangú szavazással döntött az erdélyi magyar párt országos elnöksége. A testület kizárta a pártból Rákossy Botond Józsefet is, aki a Hargita megyei szervezet elnöki tisztségét töltötte be. A közlemény szerint a megyei elnök visszahívását a Hargita megyei küldöttek kezdeményezték.
„A legszigorúbb szankció alkalmazásának célja a pártban gerjesztett feszültség, uszítás, bomlasztás megszüntetése volt. (...) Most végre lezárjuk a Biró Zsolt (korábbi MPP-elnök) által előidézett széthúzást, rendet rakunk és dolgozunk tovább!” – jelentette ki Mezei János, a párt jelenlegi elnöke. Elmagyarázta, hogy Gálfi Árpád nem veszíti el a polgármesteri mandátumát a kizárás következtében, mert a törvény csak abban az esetben fosztja meg mandátumuktól a választott önkormányzati tisztségviselőket, ha ők maguk lépnek ki a pártból, melynek színeiben mandátumot nyertek. A pártelnök szerint Gálfi Árpád konfliktushelyzetet alakított ki a székelyudvarhelyi pártszervezetben azzal, hogy nem vonta be a párt frakcióját a döntéseibe. Ennek a következménye volt, hogy a polgármestert július közepén a helyi szervezet megfosztotta politikai tisztségétől. Mezei János leszögezte: a mostani kizárás annak a következménye, hogy Gálfi Árpád szembement az elnökség döntéseivel, a párt belső levelezési listáját arra használta, hogy sérelmeit országosan is terítse, sőt, a belső vitáról Székelyudvarhely testvérvárosainak elöljáróit, így Budapest főpolgármesterét is tájékoztatta. „Ha mindenki így járna el, káoszt idézne elő a párton belül” – véli Mezei, nyomatékosítva, hogy a helyi problémákat helyben kell megoldani, és nem a Facebookon, a nagyközönség előtt vagy a médiában.
Az MPP elnöke Gálfi Árpád ügyével hozta összefüggésbe azt is, hogy két héttel ezelőtt megvonta a bizalmat Salamon Zoltán ügyvezető elnöktől, és most az országos elnökség kizárta a pártból Rákossy Botond Józsefet. Mezei szerint ők nem segítették a belső feszültségek megoldását, sőt, inkább gerjesztették azt, a kizárásukra vonatkozó döntéseket pedig a párt alapszabályának megfelelően, valamennyi elnökségi tag egyetértésével hozták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.