Ismét Soós Zoltán történész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója lesz az RMDSZ jelöltje a marosvásárhelyi polgármesteri tisztségre a jövő évi önkormányzati választásokon.
Ezt maga Soós jelentette be egy közösségi portálon tegnap, miután – közlése szerint – az RMDSZ Maros megyei szervezetének a küldöttgyűlése egyöntetű szavazással megerősítette, hogy támogatja. „Mivel nem pusztán a váltást, hanem a rendszerváltást tűztem ki célul, tudom, hogy minden politikai és civil szervezet támogatására szükség van. (...) Csak közösen tudjuk leváltani Dorin Floreát” – írta. A 2015 októberében rendezett marosvásárhelyi magyar előválasztáson Soós Zoltán az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és egy független jelölt ellenében győzött a szavazatok 62,04 százalékával, a polgármester-választáson azonban 1725 szavazattal alulmaradt a tisztséget 2000 óta betöltő Dorin Floreával szemben. Soós indítása a Bölöni Lászlóhoz fűződő remények meghiúsulását is jelentheti. Az egykori labdarúgó tavaly még fontolgatta, hogy megpályázza a városvezetői tisztséget, nemrég pedig az EMNP országos és helyi vezetői fel is vetették, hogy az erdélyi magyar pártok közös jelöltjeként változást hozhatna Marosvásárhelyen, de javaslatukat nem követték tárgyalások.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.