Leváltották a Transelectrica állami energiavállalat vezérigazgatóját tegnap, miután kiderült, hogy csak látogatta a bukaresti Műegyetem kurzusait, de nem szerzett diplomát.
A céget felügyelő bizottság közlése szerint Marius Dănuţ Caraşol helyett tegnaptól Claudia Gina Anastase tölti be az igazgatótanács elnöki posztját. Az szerdán derült ki, hogy Caraşol – akit tavaly decemberben neveztek ki a Transelectrica élére – meghamisította az önéletrajzát, és hamis diplomával igazolta felsőfokú tanulmányait. Caraşol egyébként tegnap eltűnt, és bár senki nem jelentette fel, az ügyészség hivatalból vizsgálatot indított ellene. Azt még nem tudni, hogy döntéseit semmisnek nyilvánítják-e. A Transelectrica a román állam egyik stratégiai fontosságú vállalata, a romániai villamosenergia-hálózat birtokosa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.