Király Kinga Júlia írót, műfordítót és beszélgetőtársát, Miklóssi Szabó István írót Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója köszöntötte. Könyvének születéséről Király Kinga Júlia elmondta, négy éven keresztül készített interjúkat holokauszttúlélőkkel Erdély-szerte, azokkal, akik az erdélyi zsidó konyha receptjeit ismerték és átadhatták, azok ugyanis egyben a magyar konyha részét is képezik. A gasztronómia mellett a megkérdezettek aztán életükről, az átélt borzalmakról is meséltek, az ízek és az illatok irányából történő megközelítés ugyanis különbözött a korábbi, szintén túlélőkkel készített beszélgetésektől, az ízek és az illatok új emlékeket hívtak elő.

A második világháború végén 350–400 ezer erdélyi zsidó lelte halálát a koncentrációs táborokban, azok a túlélők, akikkel beszélgetett, akkoriban a 14–18 éves korosztályhoz tartoztak, még nem vezettek önálló háztartást, így az ételeket is emlékezetükből idézték fel. Király Kinga Júlia többször is visszatért beszélgetőtársaihoz – kötete anyagának összeállításához húszezer kilométernyit autózott –, mert mint fogalmazott, nem lehet egyetlen alkalommal úgy interjút készíteni, hogy abból a gyászhoz méltó könyv szülessen. Noha szépíró, a „legdokumentaristább” visszaadásra törekedett. Megemlítette, volt olyan túlélő, aki elveszített édesanyja kapcsán elmesélte, hogy amikor látta a gettó kéményében a füstöt, a lengyel kápó azt mondta neki: „ott megy ki anyád”.

A kötet képanyaga is gazdag, számos fotó látható benne, s a szerző számára nagyon fontos, hogy tizenkét velünk élő ember meséli el történeteit, igaz, időközben közülük is eltávoztak. Volt olyan túlélő, aki hetvenöt évig nem beszélt a holokausztról, ám ha nem egy rutininterjú készül, olyan dolgok kerülnek elő, amelyek nagyon közel visznek a másik emberhez és ezáltal a történelemhez – jegyezte meg Király Kinga Júlia. Azt is elmondta, a több százezer erdélyi zsidó magyarnak vallotta magát, és számukra Trianon ugyanolyan trauma volt, mint a magyaroknak, így ők is nagyon várták a visszacsatolást. Ám az végül az erdélyi zsidóság arculcsapásává vált, mert az ő reményeik révbe érésével a halálvonatok érkeztek meg Auschwitzba. Ezt a tragédiát a szerző szeretné valamilyen formában jóvátenni, s számára nagy belső vívódást jelentett, hogy mindezt megmutathatja-e egy receptes könyvben. Munka közben segítette az az emberi feltárulkozás, amellyel szembesült, és felelősségtudatot is érzett: úgy érezte, kötelessége mindezeken végigmennie a túlélőkkel együtt. Ma is nehéz megérteni, hogy az erdélyi nagyvárosok magyar lakossága hogyan nézhette végig, amint 1944-ben elviszik zsidó honfitársaikat – Marosvásárhelyről hétezer embert, Nagyváradról és Kolozsvárról húsz-húszezret, Máramarosszigetről harmincezret. Hol van a szolidaritás, hol van ilyenkor az ember? – kérdezte.

Király Kinga Júlia szólt az erdélyi zsidó konyha sajátosságairól is, az erdélyi konyhával való hasonlóságokról, az ételek gazdag és szegény változatáról. Mint fogalmazott, konyhájukban három-négy törvény van, amelyeket betartanak, az erdélyi zsidó ízvilág alkalmazkodott ahhoz a vidékhez, ahol éltek. Végül két erdélyi zsidó ételkülönlegességet is megkóstolhattak a jelenlévők.