A Replika Nevelőszínházi Központ Határok című román nyelvű előadása, melyet a pulzArt fesztivál keretében a Háromszék Táncstúdióban szombat délután játszottak, pontos keresztmetszetét adja a manapság egyre inkább érdekeken alapuló román tanügyi rendszernek, a tanárok-diákok-szülők közötti gyakori incidenseknek, olyan folyamatokról tudósít, melyekről nem szeretnek nyilvánosan beszélni az illetékesek, de amelyek nagyon sok ember életére rányomják bélyegüket.
A történet egy kezelhetetlen diákról szól, akinek befolyásos édesapja támogatja az iskolát, amelybe fia jár, ezért hiába jelent komoly gondot a gyerek a tanároknak, hiába szeretnének megszabadulni tőle, az igazgatónő a pártját fogja. A Mihaela Michailov által írt, Radu Apostol által rendezett és Mihaela Rădescu által bemutatott egyéni előadás úgy kezdődik, hogy a romántanárnő, aki a legvehemensebben tiltakozik Matteo viselkedése ellen, talál egy borítékot a lakásában, amelyet az ajtó alatt csúsztattak be, majd felhívja Matteo édesapja, hogy elmondja: tőle származik ez a kis figyelmesség, mely valójában egy hangversenybérlet. Csakhamar a gyerekre terelődik a szó, a tanárnő panaszkodik, az édesapa azonban kiforgatja a szavait, megkérdőjelez mindent, megpróbálja meggyőzni a tanárnőt arról, hogy Matteo nem rosszabb, mint a többi gyerek. Ezután az iskola igazgatónője is felhívja a tanárnőt, aki egykor őt is tanította, és már csak hat éve van a nyugdíjig, és arra kéri, nézze el Matteo viselkedését, mert az elbocsátás több szempontból is botrányos lenne: Matteot már egy másik iskolából is kirúgták, az édesapja pedig komoly támogatója az iskolának. Később egy titokzatos Facebook-bejegyzés miatt több tanár és tanárnő is színt vall a neveletlen gyerekkel, a kollégákkal és az egész tanügyi rendszerrel kapcsolatosan, vallomásaikból kiderülnek sérelmeik az őket ért rengeteg igazságtalanság miatt.
A színésznő nagyszerűen kelti életre a történet rengeteg szereplőjét, nőket, férfiakat egyaránt, akiket pedig széles gesztusok helyett csak különböző hangeffektusok segítségével választ el egymástól, melyet valójában a hangosító ad rá a hangjára. Azért persze ő is rádolgozik ezekre a hangokra attitűdben, mimikában, tekintetek, hanglejtések által. Az egész tévútra csúszott tanügyi rendszerünk kibontakozik lassan a színpadon, melyben mindenki a saját igazát hangoztatja, és mégis érezzük, hogy egyre távolabb járunk az igazságtól.
A műsorfüzet a szövegkönyvet is tartalmazza, és a Replika nevű független színházi társulat művészi hitvallását, terveit, céljait is vázolja röviden, külön bemutatva az alkotókat. Mint megtudhattuk, rengeteg tanárt, tanfelügyelőt, különböző intézmények képviselőit faggatták ki az alkotók, míg végül összeállt ez az emblematikus történet. Egyes tanárok, diákok kiszolgáltatottsága miatt nemcsak szakmai kudarcok, hanem komoly emberi drámák is történnek az iskolákban, de az illetékesek gondoskodnak arról, hogy ezek ne kapjanak túl nagy nyilvánosságot. Nagyszerű volt újra megtapasztalni az előadás során, hogy milyen érzékenyek a fiatal művészek a mindannyiunkat érintő társadalmi, szociális kérdések iránt, hogy az ilyen jellegű problémák megvitatásának is fontos terepe lehet a színház.
