Elégedetlen a brit európai uniós (EU) tagság megszüntetéséről (brexit) zajló tárgyalások EU-s vezetője, Michel Barnier a kiválási szerződés módosítására tett új brit javaslatokkal.
A francia politikus Heiko Maas német külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után kijelentette: London új javaslata nem nyújt kellő alapot a megállapodáshoz arról, hogy miként kerüljék el a fizikai ellenőrzést a brexit utáni egyetlen szárazföldi vámhatáron, az EU-hoz tartozó Írország és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország közötti határon. Mint mondta, nehéz elképzelni, hogy a jelenlegi brit felfogás alapján miként lehetne jogilag működőképes megoldást találni, amely megfelel a kérdésről a kiválási szerződésben rögzített tartalékmegoldás, az úgynevezett backstop valamennyi céljának.
Az EU továbbra is nyitott a tárgyalásokra, de a brit térfélen pattog a labda, Londonnak kell megoldást találnia a gondokra – mondta az EU főtárgyalója.
Hasonlóan fogalmazott Heiko Maas is, a német diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy az új brit javaslatokból nem bontakozik ki jogilag kifogástalan és a gyakorlatban megvalósítható megoldás.
A brit kormány múlt héten nyújtott be írásbeli javaslatokat az EU és az Egyesült Királyság között megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződés módosítására. London szerint a javaslatok esélyt kínálnak egy olyan új megállapodásra a brexit feltételrendszeréről, amelyben nem szerepel a backstop.
A backstop-mechanizmus alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné a tartalékmegoldás alkalmazását. Emellett Észak-Írországban érvényben maradnának az EU egységes belső piacának egyes szabályai is.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint az EU egységes belső piacának és vámuniójának integritása miatt szükséges ez a megoldás, mivel a 499 kilométeres ír–északír határ lesz a brexit után az Európai Unió és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi vámhatára.
London mereven elveti a backstop-záradékot, és alternatív megoldásokat kíván, arra hivatkozva, hogy az EU a brexit után is ellenőrzést gyakorolhat az Egyesült Királyság felett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.