Regionális együttműködésben kell gondolkodnunk

2019. szeptember 28., szombat, Belföld

Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a Kárpát-medencében élő magyaroknak – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap Nyíregyházán a Testvérmegyei együttműködés Székelyfölddel Szent László öröksége jegyében című rendezvény sajtótájékoztatóján.

A magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg és a romániai Szatmár megye együttműködésében nagyon jó az irány, az elmúlt évtizedben egymás után valósultak meg a határ mindkét oldalán a közös egészségügyi, infra­strukturális és kulturális fejlesztések – mondotta. Hozzátette: „az új határátkelők megnyitása, az utak és műemlékek felújítása egyaránt jó a magyaroknak és a románoknak, ezt a közös cselekvést szeretnénk továbbvinni a következő években is”. Kelemen Hunor a Magyarországon októberben sorra kerülő helyhatósági választásokra kitérve utalt arra, hogy az RMDSZ régóta tartó és nagyon kiegyensúlyozott kapcsolatot alakított ki a Fidesz–KDNP-vel. Abban vagyunk érdekeltek, hogy ez az együttműködés az önkormányzati választásokat követően is lehetséges legyen, elmélyüljön és újabb perspektívát kapjon – jelentette ki.

Harrach Péter, a KDNP alelnöke a nemzetegyesítés érdekében történt intézkedésekről elmondta: a magyar kormány 2010 és 2014 között a nemzetpolitika alapjait rakta le, 2014 és 2018 között pedig a szülőföldön való boldogulás lehetőségét teremtette meg, például a kettős állampolgárság bevezetésével. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetői tisztségét is betöltő politikus szavai szerint a 2018-tól 2020-ig szóló nemzetpolitikai célnak az identitás erősítése, a családok támogatása és a versenyképesség növelése tekinthető, ennek megvalósítására pedig a hatékony intézményhálózat a garancia. Harrach Péter kiemelt jelentőségűnek nevezte a regionális együttműködést az egymással fizikailag is érintkező anyaországi és határon túli magyar területek között, ennek véleménye szerint a nemzetpolitika fontos kiegészítő elemévé kell válnia.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2019-09-28: Közélet - :

Testvérvárosi jutalom hetedszer

Krecht Hanna Regina, a Székely Mikó Kollégium kilencedik osztályos diákja részesült idén abban a jutalomban, amelyet Sepsiszentgyörgy testvértelepülése, Ferencváros önkormányzata alapított hét évvel ezelőtt.
2019-09-28: Belföld - :

Hétezer medve is lehet

A környezetvédelmi minisztérium megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A tárca az MTI adatigénylésére válaszolva közölte: az év eleje óta az ország 13 megyéjéből összesen 73 veszélyesnek tekintett medve kilövésére vagy áthelyezésére nyújtottak be kérést a helyi vadásztársaságok, a minisztérium pedig a beavatkozási kvóták terhére 34 állat kilövését és egy áthelyezését engedélyezte.