Indul a Napkapu programDiákokkal és művészekkel a környezetért

2019. október 2., szerda, Közélet

Pénteken indítja útjára Napkapu névre keresztelt erdőültetési és környezetnevelési programját a Háromszéki Közösségi Alapítvány. A program első összetevője a nevelési lesz, amely során kilencszáz diáknak hívják fel a figyelmét az erdők fontosságára, valamint a faültetés világába is elkalauzolják a fiatalokat vetítéssel egybekötött előadás-sorozat segítségével. A nevelési, felvilágosítási sorozattal párhuzamosan indul a kétirányú adománygyűjtés is, melynek célja közösségi összefogással előteremteni a tavasszal elültetendő facsemeték anyagi fedezetét. A korábban már bejelentetteknek megfelelően a program nevét is adó Napkapu – Péter Alpár szobrászművész alkotása – létrejötte is célegyenesbe került.

A program nevelési, tájékoztatási része október 4-től december 20-ig tart, általános és középiskolai diákoknak szól, és a gerincét egy, az erdőültetés témáját feldolgozó animációs film jelenti, amelyhez társulnak a szakemberek – így erdőmérnökök – bevonásával tartott előadások. Figyelembe véve, hogy az animációs film a központi elem, megkeresték a Kónya Ádám Művelődési Ház vezetőségét, és az intézmény társult a kezdeményezéshez, így a nevelő-felvilágosító alkalmak helyszíne a Művész mozi lesz. Az elképzelés szerint kilencszáz általános és középiskolai diákot szeretnének megszólítani a vetítéssel egybekötött előadásokkal – tájékoztatott Bereczki Kinga. A HKA ügyvezetője szerint a vetítésekre minden pénteken 11 és 12 óra között kerül sor, egy alkalommal háromosztálynyi fiatalt tudnak fogadni az osztályfőnökök és más pedagógusok segítségével történő előzetes bejelentkezés alapján. Bereczki Kinga rámutatott: felhívással fordulnak a tanárokhoz, hogy jelezzék részvételi szándékukat és népszerűsítsék a lehetőséget, hiszen a program megvalósulásában a legfőbb partnerek reményeik szerint a tanintézetek lesznek.

Az ügyvezető továbbá elmondta: az előjegyzés már csak azért is kiemelt fontosságú, mivel a tavasszal esedékes erdőültetésben részt vevő fiatalokat azok közül választják ki, akik részt vettek a nevelési foglalkozáson. A most pénteki vetítés alkalmával Tulit Éva színművésznő, ötletgazda, valamint Sipos Ernő erdőmérnök ismerteti a programmal kapcsolatos tudnivalókat, illetve az erdőültetés fontosságáról is beszélnek.

A nevelési-felvilágosító összetevővel párhuzamosan indul az adománygyűjtési akció a csemeték megvásárlásához szükséges összeg előteremtéséért. Az alapítvány hét sepsiszentgyörgyi üzletben helyezett ki adománygyűjtő dobozokat, amelyeken a kampány mottója – Ültessünk erdőt közösen – mellett az is szerepel, hogy egy csemete ára 13 lej, ennyi­vel lehet támogatni a kezdeményezést. A felajánlások gyűjtése egy másik, kulturális ágon is zajlik egy zenés-verses előadóest formájában. Az első állomás a zabolai Mikes-kastély: november 20-án 19 órától Radnóti Miklós megzenésített verseit adja elő Tulit Éva és Szilágyi Zsolt Herbert. A második előadást az adventi időszakban Sepsiszentgyörgyön tervezik, ennek helyszíne még nem tisztázott.

Ami a tavasszal esedékes faültetést illeti, Bereczki Kinga és Tulit Éva elmondta: a helyszín kapcsán még egyeztetnek az önkormányzattal, de a Sugásfürdő felé vezető út mentén elhelyezkedő mintegy egyhektáros területről van szó. A fiatalok ötezer csemetét ültetnek el. Az alapítvány ezek ellenértékének előteremtését vállalta – nagyjából hatezer lej –, az önkormányzat pedig fedezi Péter Alpár alkotásának összes költségét. A szobor az ’56-os emlékparkban kap majd helyet. Tulit Éva arról is beszámolt, hogy az erdőültetésből a kisebbeket sem szándékoznak kihagyni, így az elemi iskolások a sarlózásban vesznek majd részt, míg az óvodásoknak a manók és tündérek odacsalogatása lesz a feladatuk azon a természeti-művészeti kortárs műhelyfoglalkozáson, amelynek az ember és a fa viszonya jelenti majd az alapmotívumát.

Bereczki Kinga továbbá elmondta: a Tega Rt. is jelezte, hogy társul, a környezettudatosság kapcsán a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet, illetve tavaszi takarítási akció­jukat is összekötnék a kezdeményezéssel.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 434
szavazógép
2019-10-02: Kármentő - Demeter J. Ildikó:

Nyereség vagy madárfütty?

A hernyó komótosan ereszkedett le a fáról és arasznyira a fűszálak fölött megállt. Két centi lehetett, élénkzöld színben pompázott és egy vékony fonálon lógott. Abbahagytuk a beszélgetést, hogy ne zavarjuk, és moccanás nélkül lestük. Egy darabig ő is mozdulatlan maradt, aztán meglepő fürgeséggel elindult felfelé csillogó váladékán, és két perc múlva eltűnt a levelek között. A gyermekekből kirobbant a nevetés, mire két madár sértetten elsuhogott – ahonnan álltunk, úgy tűnt, egyenesen a napba repülnek.
2019-10-02: Közélet - Iochom István:

A tizenötödik egyetemi tanévnyitó Kézdivásárhelyen

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézete kézdivásárhelyi tagozatának óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakán hétfő délután a Bod Péter Tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információs Központjában tizenötödik alkalommal nyitották meg az új egyetemi tanévet.