KézdivásárhelyBefejezés előtt a Vágóhíd utca

2019. október 3., csütörtök, Közélet

A Vágóhíd és Temető utca kereszteződésétől a Matkó István utcáig az úttest alapozása zajlik jelenleg, miután a munkálatot végző cég alkalmazottjai eltávolították az aszfaltburkolat maradványait. Ha kedvez az időjárás, még ebben a hónapban teljesen befejezik a Vágóhíd utca felújítását és végre sor kerülhet a Vasút utca azon szakaszának a korszerűsítésére, amelyen már szinte járhatatlan a kockakő burkolat.

  • Alapozás a Vágóhíd utcában. A szerző felvétele
    Alapozás a Vágóhíd utcában. A szerző felvétele

Bokor Tibor polgármestertől megtudtuk: a Vágóhíd utcában az aszfaltozást megelőzően kicserélték a gázvezetéket, és a csatornahálózatot is ki kellett építeni, mivel ez a városrész eddig nem volt közművesítve. Csak ezután kerülhetett sor a járdaépítésre és az aszfaltozásra.

Azt is megtudtuk, hogy az utca korszerűsítését a bürokrácia is késleltette, hiszen megvolt a szükséges pénz, megtörtént az elektronikus közbeszerzés, de a pályázó cégek folyamatosan fellebbeztek, és innen adódik a kétéves csúszás.

Bokor Tibor azt is közölte: ígéretet kapott a kivitelező cég vezetője részéről, hogy amennyi­ben az időjárás engedi, a Vágóhíd utcából a Vasút utcába költöznek, ahol végre eltűnik a kockakő burkolat és új aszfaltszőnyeget öntenek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2019-10-03: Közélet - Nagy D. István:

Nyert az önkormányzat pályázata (Sepsiszentgyörgyi Állomás negyedi tó)

Magas pontszámmal hirdették nyertesnek a Sepsiszentgyörgy önkormányzata által az Állomás negyedi tó megújítására benyújtott pályázatot. A használaton kívüli területek felújítását célzó támogatási intézkedésen keresztül az önkormányzat mintegy 9,3 millió lejt hívhat le. A megvalósításig – ami a tervek szerint összesen 17,8 millió lejt emészthet fel – még hátravan a finanszírozási szerződés aláírása, a műszaki terv elkészítése, valamint a kivitelezőt kijelölő közbeszerzési eljárás.
2019-10-03: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Luther-szobrot állítanak (Sepsiszentgyörgy)

Egész alakos szobrot állít az evangélikus egyház Luther Márton protestáns reformátornak Sepsiszentgyörgyön. A bronz emlékmű Vargha Mihály szobrászművész alkotása, és a templom előtti téren kap helyet.