Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

BrexitMegszületett a brit javaslat

2019. október 3., csütörtök, Világfigyelő

Az ír sziget egészére és minden áruféleségre, köztük az agrárélelmiszerekre kiterjedő egységes kereskedelmi szabályozási térség kialakítását javasolta tegnap az Európai Uniónak a brit kormány. Az Európai Bizottság szerint a javaslatnak vannak pozitív elemei, de hiányosságai is, amelyekről tárgyalni kell.

Boris Johnson brit miniszterelnök Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének írt a Downing Street által tegnap délután ismertetett négyoldalas levelében – amelyhez egy hétoldalas technikai magyarázó melléklet is kapcsolódik – kiemeli, hogy e szabályozási övezet fennállásának idejére szükségtelenné tenné bármiféle ellenőrzés bevezetését az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti áruforgalomban, mivel az árukra vonatkozó észak-írországi szabályozás azonos maradna az Európai Unióban alkalmazott szabályozási rendszerrel. A brit javaslat sarkalatos eleme ugyanakkor az is, hogy Észak-Írország a brit EU-tagság megszűnését (brexit) követő átmeneti időszak után nem az EU vámuniójának, hanem teljes mértékben az Egyesült Királyság vámtérségének tagja lenne, összhangban azzal az alapelvvel, hogy az Egyesült Királyság egységes egészként hagyja el az Európai Unió vámunióját. Mindez maradéktalanul összeegyeztethető azzal a célkitűzéssel, hogy az ír-északír határ a brexit után is nyitott maradjon – áll Johnson levelében.

A brit javaslatcsomag alap­ján a Nagy-Britanniából Észak-Írországba irányuló agrárélelmiszer-szállítmányok ellenőrzési vagy kijelölt beléptetési pontokon haladnának át. Ezeket a szállítmányokat a brit hatóságok azonosság- és dokumentáció-ellenőrzésnek, valamint fizikai ellenőrzésnek vetnék alá az Európai Unió vonatkozó előírásainak megfelelően. A javaslat e része gyakorlatilag azt jelenti, hogy valamilyen egyirányú határellenőrzési rendszer létrejönne Nagy-Britannia és Észak-Írország között legalábbis az agrárélelmiszerek forgalmában, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy Észak-Írország és az Európai Unióban maradó Ír Köztársaság határán már ne kelljen fizikai ellenőrzésnek alávetni az áruforgalmat.

A brit javaslatcsomag külön ki is emeli, hogy London abszolút mértékben elkötelezett az észak-írországi rendezési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki egyezmény fenntartása mellett, és ennek jegyében a brit kormány soha semmilyen körülmények között nem létesít fizikai határt Észak-Írország és Írország között. Ezen a 499 kilométeres határon – amely a brexit után az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyetlen szárazföldi vámhatára lesz – a nagypénteki megállapodás egyik fő vívmányaként hosszú évek óta semmiféle fizikai ellenőrzés nincs.

A legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) eddig elvetette azt a lehetőséget, hogy Észak-Írországban az Egyesült Királyság egyéb térségeitől eltérő szabályozási rendszer lépjen életbe a brexit után. A DUP aggályait hivatott orvosolni a jelek szerint a javaslatcsomag azon eleme, amely kiköti, hogy a javaslatban foglalt szabályozási rendszert az átmeneti időszak lejártának időpontjában, majd pedig négyévente az észak-írországi parlament és a helyi kormány megvizsgálhassa és dönthessen arról, hogy támogatja-e. Ha e támogatást a helyi önkormányzatisági szervek megvonják, e szabályozási rendszer egy éven belül érvényét veszti.

A brit javaslatra reagált az Európai Bizottság is. Tartalmaz pozitív előrelépéseket a brit kormány megoldási javaslata az Egyesült Királyság kilépésének feltételeiről, azonban vannak problémás pontok is, amelyeken tovább kell dolgozni – közölte az Európai Bizottság tegnap délután. A brüsszeli testület arról számolt be, hogy megkezdték a megküldött tervezet objektív elemzését, a két oldal képviselői pedig a következő napokban egyeztetéseket fognak folytatni. Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke tegnap délután telefonon beszélt Boris Johnson brit kormányfővel, és üdvözölte az eltökéltséget a rendezett kiválás mellett. „Az EU megállapodást szeretne. Továbbra is egységesek vagyunk, és a nap huszonnégy órájában készen állunk dolgozni ennek érdekében, ahogyan az utóbbi három évben végig” – írták a közleményben.

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 323
szavazógép
2019-10-03: Világfigyelő - :

Áttörés Kelet-Ukrajnában

A háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBSZ képviselőiből álló minszki összekötőcsoport találkozóján a felek egyeztettek arról, miként alkalmazzák a Donyec-medencei szakadár területeken történő választások lebonyolításáról szóló, úgynevezett Steinmeier-formulát az ukrán jogrendszerben – közölte kijevi sajtótájékoztatóján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Hasonlóan nyilatkozott Borisz Grizlov különmegbízott, az orosz küldöttség vezetője.
2019-10-03: Sport - :

Hatot vágtak az Internek (Teremlabdarúgás, II. liga)

Hat gólt lőttek, egyet sem kaptak keddi kiszállásuk alkalmával a kézdivásárhelyi futsalosok, akik a Gyergyószentmiklósi Inter otthonában szerezték meg szezonbeli második diadalukat. A KSE Futsal ennek a sikernek köszönhetően már 6 pontos, és csak rosszabb gólaránya miatt második a West Déva mögött a teremlabdarúgó II. liga második csoportjában.