Ukrajnának és Kínának ki kellene vizsgálnia Joe Biden és a fia üzleti ügyeit – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak a Fehér Ház kertjében tegnap reggel, mielőtt Floridába indult egy kampányrendezvényre.
„Azt gondolom, hogy ha tisztességesek, akkor szélesebb körű vizsgálatot indítanak Bidenék ügyeinek feltárására” – fogalmazott az elnök az ukránokra utalva, és egyben Kínát is nyomozás megindítására sürgette Joe Biden és fia kínai üzleteinek ügyében. Az elnök a legártatlanabb beszélgetésnek nevezte a júliusban Volodimir Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetését, amelyre hivatkozva a demokrata párti képviselők megindították az alkotmányos felmentésének folyamata (impeachment) előtti szükséges vizsgálatokat. Az elnök ismételten kacsának minősítette e vizsgálatokat és a kezdődő képviselőházi meghallgatásokat.
Mint ismert, a képviselőház demokrata párti elnöke, Nancy Pelosi a múlt héten jelentette be, hogy névtelen bejelentés nyomán vizsgálatot indítanak a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között még júliusban lezajlott telefonbeszélgetés ügyében. A vizsgálat célja az elnök alkotmányos elmozdítási eljárásának megindítása. A beszélgetésben Trump nyomatékosan, többször is azt kérte Zelenszkijtől, hogy segítsen feltárni Joe Biden volt alelnök és fia jövedelmező üzleteit Ukrajnában. Biden jelenleg a legesélyesebb pályázó arra, hogy a demokraták elnökjelöltje legyen, tehát Trump legvalószínűbb riválisa a jövő évi elnökválasztásokon. Trump kérése így felveti annak a gyanúját, hogy elnöki hatalmával visszaélve alá akarta ásni politikai ellenfelének választási esélyeit.
Az amerikai elnök tegnap kitért az NBC televízió reggeli műsorára is, amelyben részletesen taglalták Joe Biden volt alelnök és a demokraták jelenlegi elnökjelölt-aspiránsa fia, Hunter Biden korábbi jövedelmező kínai ügyleteit is. Az újságíróknak Trump elmondta: nem kérte Hszi Csin-ping kínai elnököt a nyomozás megindítására, de – ahogyan fogalmazott – „bizonyosan el kell gondolkodnunk rajta, mert ami Kínában történt, az legalább olyan rossz, mint ami Ukrajnában történt meg”. Ezzel arra utalt, hogy Joe Biden alelnökként 2013-ban hivatalos látogatást tett Kínában, és csatlakozott hozzá a fia is. Nem sokkal a látogatás után a kínai kormányzat másfél milliárd dollár értékű üzletet kötött Hunter Bidennel. A Fox televízió ez ügyben megszólaltatta Peter Schweitzer írót, újságírót, aki egy 2016-ban megjelent könyvében elsőként tárta fel Bidenék általa korruptnak minősített üzleti ügyeit. Schweitzer elmondta: Hunter Bidennak sem országismerete, sem üzleti tapasztalata nem volt, ezért szerinte észérvekkel megmagyarázhatatlan a kínaiak döntése.
Joe Bident szerda este az MSNBC televízió által rendezett nevadai konferencián megkérdezték a fia ügyleteiről. A demokraták elnökjelöltségére pályázó politikus – aki korábban több alkalommal is tagadta, hogy valaha is beszélt volna a fiával üzleti ügyekről – ezúttal azt állította, hogy néhány alkalommal szóba kerültek köztük ilyen ügyek. Kate Bedingfield, Joe Biden kampányának egyik szóvivője közleményt adott ki Trump kijelentéseiről, szerinte az elnök csak vagdalkozik. A szóvivőnő szerint Donald Trump „elkeseredetten ragaszkodik az összeesküvés-elméletekhez, amelyeket független és hiteles források már lelepleztek és elutasítottak”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.