Megszakítja minden eddigi kapcsolatát a megyei sport és ifjúsági igazgatósággal a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT), ugyanezt teszik tagszervezeteik, továbbá az intézmény vezetője, Marian Știopu mielőbbi távozását kérik a közösségi médiában általa közzétett antiszemita, háborús bűnökért elítélt személy kultuszát terjesztő tartalmak miatt. Az ifjúsági ernyőszervezet vezetősége a szakminisztériumhoz is beadvánnyal fordul, követelve az igazgató menesztését, mivel elfogadhatatlannak tartják, hogy olyan személy vezessen a fiatalok nevelésért felelős intézményt, aki Ion Antonescu marsallt, egykori fasiszta diktátort és az általa képviselt eszmerendszert népszerűsíti.
Kelemen Szilárd, a Hárit elnöke, Lakatos László külkapcsolatokért felelős alelnök, valamint Gábor Balázs gazdasági alelnök az intézmény székelyhelye előtt ismertették álláspontjukat. Felidézték, hogy az elmúlt tíz évben az ifjúsági szervezetek sikeresen együttműködtek az igazgatósággal, ezért sajnálatos, hogy a jelenlegi vezető, Marian Știopu az elmúlt napokban antiszemita megnyilvánulásokra ragadtatta magát, amikor Facebookon több százezer ember deportálásáért felelős antiszemita történelmi személyiséget, Ion Antonescu marsallt és az általa képviselt elveket népszerűsítette. Meglátásuk szerint egyértelmű, hogy az igazgató is azonosul az egykori diktátor által vallott elvekkel, ezért a Hárit és a társszervezetek elhatárolódnak tőle és az általa vezetett megyei sport és ifjúsági igazgatóságtól egyaránt.
Kelemen Szilárd egyúttal azt a kérést is megfogalmazta Marian Știopu irányába, hogy távozzon az ifjúság neveléséért felelős intézmény éléről, amelynek igazgatójaként ő kellene jó példával szolgáljon a fiatalok irányába. Lakatos László szerint levélben fordulnak a sport és ifjúsági minisztériumhoz, melyben Marian Știopu menesztését kérik, illetve azt, hogy a szaktárca az esetből tanulva alaposabban vizsgálja meg, milyen elveket vallanak az intézményvezetőik. Gábor Balázs az ifjúsági szervezetek és az igazgatóság viszonyát illetően megemlítette, hogy eddig nem igazán volt lehetőségük élni az intézményen keresztül meghirdetett pályázatokkal, mivel a rendszer túlbonyolított. Marian Știopu ahelyett, hogy arra fordítaná energiáit, hogy ezeket a problémákat rendezze, inkább szélsőjobboldali eszmék terjesztésével foglalkozik – fogalmazott az alelnök. Újságírói kérdésre Kelemen Szilárd pontosított: a pályázati rendszer alapjait ugyan a szaktárca teremti meg, de mint igazgató, Știopu jelezhette volna a minisztérium irányába a felmerülő problémákat. Az Antonescu marsallt ábrázoló felvétellel tiltakozó HÁRIT vezetői arra is kitértek, hogy nem az a gond, hogy Marian Știopu milyen nemzetiségű. Ha egy magyar nemzetiségű igazgató részéről tapasztalnak hasonlókat, akkor ugyanúgy kérték volna távozását. Kelemen Szilárd arra a felvetésre is reagált, mely szerint az RMDSZ belegyezésével létrejött politikai egyezség révén juthatott Știopu a tisztséghez. Nem a szövetség támogatásával kapta meg az igazgatói helyet, hanem a Szociáldemokrata Párt jóvoltából, így ez az alakulat kellene legyen az első, amely eltávolítását kezdeményezi – vélte.
A tájékoztatót követően nem sikerült felvennünk a kapcsolatot Marian Știopuval, akit az intézmény székhelyén is kerestünk.
Amint arról a Maszol hírportál néhány napja beszámolt, a székelyföldi románok civil fórumának elnöki tisztjét is betöltő Știopu a háborús bűnökért elítélt Ion Antonescu marsallt, a román nép nagy hőseként, dicső hadvezérként, országegyesítő államférfiként népszerűsítő, fényképekkel és kisfilmmel is ellátott bejegyzést osztott meg a Facebookon. A megosztás kimeríti a háborús bűnökért elítélt személy kultuszának terjesztése tényállását. A portál részletesen ismerteti, hogy az igazgató mely jogszabályokat sértette meg, illetve az igazgató viselt dolgairól is részletesen beszámol, megemlítve egyebek mellett, hogy a Știopu nem először tesz tanúságot a volt marsall iránti imádatáról, és lelkesen osztogatja antiszemita portálok cikkeit is.