Mivel Spanyolhon elég messze, legcélszerűbbnek az mutatkozott, ha repülőgéppel utazunk. Ezek a fapados járatok valóban olcsók, és két óra alatt már ott is van az ember. Addig késő, míg el nem jutunk a legközelebbi repülőtérre. Nekünk ebben az esetben Marosvásárhelyre, ahonnan a Wizz Air akkor még indította járatait. Most már, sajnos, Kolozsvárra költözött. Az az igazság, hogy én hovatovább inkább irtózom a repüléstől, talán azért, mert lerepültem egy diófáról, és a landolás kissé rosszul sikerült. Hogy bátorságot merítsünk, megittunk némi borokat, még mielőtt felültünk a repülőgépre, mert oda semmiféle folyadékot nem szabad felvinni. Ha többecskét iszunk, akkor olyan bátrak lettünk volna, hogy még a repülőgépet is elvezetjük. A járat éjfélkor indult, szerencsére pontosan, mert volt rá eset, hogy fél napokat késett. Jó két óra múlva Barcelonában leszálltunk. Szállást csak déltől foglaltunk. Így hajnali fél háromtól nem nagyon volt, mit kezdeni. Reggelig a reptér várótermei egyikében üldögéltünk. És aludt mindenki, ahogy tudott. Reggel kitekeredett nyakkal, de bizakodva taxiba vágtuk magunkat, és elhajtattunk a szálláshelyre, Barcelona egyik alvárosába. Az egyágyas szoba 25 euró. A csomagokat otthagytuk, és kalandra fel! Elindultunk városnézőbe. Mivel Barcelonában a kerékpár megszokott közlekedési eszköz, elmentünk egy kerékpárkölcsönzőhöz. A bicikli bére egy napra 12 euró, de mivel többet kölcsönöztünk, 10-ért ideadta a tulaj. Nyeregbe pattantunk, és megnéztük, ami utunkba esett, és amire jutott idő. Lehetett, mert szombat lévén nem volt nagy forgalom. Ahol nem volt kerékpárút, ott az autók mellett, között nyugodtan karikázhattunk. Senki nem dudált ránk, nem sürgetett. Barcelonának, Katalónia fővárosának az alvárosokkal együtt 400 000 lakosa van. 1992-ben itt rendezték a XV. nyári olimpiai játékokat. Azóta még többen ismerik, és a világ tíz leglátogatottabb városainak egyike. A város helyén elterülő legősibb település lakosai a kelták voltak. A monda szerint Kr. e. 218-ban egy karthágói hadvezér alapította. Augustus császár idején római provincia lett. Történelme során a város és hatalma is változó. A mórok évszázadokig uralták. Megélt idegen uralmat és Franco diktatúráját is, amely eltörölte Katalónia 1931-ben kapott függetlenségét. Persze, a diktatúrák sem szeretik az autonómiát. De 1975-ben a diktatúra megszűnte után ismét hivatalos nyelv lett a katalán. 1979-ben a spanyol képviselőház elfogadta Katalónia autonómiáját, amelynek fővárosa Barcelona lett. A bikaviadalok és a labdarúgás városa, vásárváros. Bár Barcelonában mostanában a labdarúgás a fő attrakció. Nem tudtuk, mire vélni a nappali csendes forgalom után este a metrón utazó hatalmas tömeget, amikor szálláshelyünkre igyekeztünk. Később derült ki, hogy az FC Barcelonának mérkőzése volt. És győzött. Értekezni elég nehéz volt, mert idegen nyelveket nem nagyon beszélnek. Viszont a spanyol és a katalán is hivatalos nyelv.

A látnivaló rengeteg, időnk annál kevesebb. Mintha különféle kultúrák keverednének. Széles sugárutakból keskeny, hangulatos utcácskák nyílnak. Régi és modern épületek váltakoznak. Láttunk egy kör alakú épületet, amelyet körbeépítettek zsalugáterrel, hogy a napsütés, meleg ellen védje.

A város szimbóluma a Las Ramblas bulvár, amely két kilométer hosszú, és a vége öt kereskedelmi utcába ágazik el. És egyre pedáloztunk. A dinamó a kerékpár tengelyére szerelve. Nem ette a gumit, nem surrogott, de egyfolytában világított. Megnéztük a kikötőt Kolumbusz szobrával. Hatalmas egyliteres söröket szolgáltak fel, mint a részeges matrózoknak. Jólesett a tikkasztó kerékpározás során. És ha Barcelona, akkor Gaudi, a híres építész, akinek épületei a világörökség részei. Elmentünk a Szent Család templomához. Ez spanyolul a La Sagrada Familia. 1882-ben kezdték építeni, s máig sem befejezett. Valószínűleg 2100-ban készül el. Van, aki azt mondja, be sem kell fejezni az 1926-ban elhunyt mester művét (villamos ütötte el). Ma nyolc tornya áll. Mind száz méternél magasabbak. A nyolc toronyhoz még tízet kell majd hozzáadni. Ezek a tizenkét apostolt, a négy evangelistát, Szűz Máriát és fiát, Jézust jelképezik. A legnagyobb torony több mint 170 méter lesz. A templomot belülről is meg lehet tekinteni. Megnéztük Gaudi egy másik mesterművét, a Milà Házat. Ez tulajdonképpen ötemeletes bérház. Az alagsorban istállók és garázsok. Ebben az épületben megvalósul az építészet és a természet eggyé olvadása. Az ember, ha nézi, tengeribetegséget kap a sok hullámzó felülettől. Mintha barlanglakások lennének. Kőbányának is nevezik. Egyenes falszakasz nincs is benne. A tető kéményei is mintha nonfiguratív szobrok lennének. A padlástér kitűnő kiállításterem. Boltíves fokra rakott téglákból áll, amelyek állítólag vasbetonszerkezeteket takarnak, belül korabeli lakószobák. Az akkori technika csodáival. Varrógéppel vagy a modern, szén fűtötte vasalókkal. Megtekintettünk mindent, amit egy nap alatt meg lehet nézni. Kívülről láttuk a Battló Házat, és mellette az Amatller-házat. Ezek meglehetősen színesek, és nekem a századfordulón épült monarchiabeli középületeket juttatták eszembe. Rengeteg a múzeum. A látnivalókra nem másfél nap, de még másfél hét sem lenne elég. A La Liberában például több mint háromezer festményt, vázlatot, rajzot és metszetet őriznek abból az időből, amikor Picasso Barceloná­ban tartózkodott (1895—1900, 1901—1905).

Este nyolcra a kerékpárokat vissza kellett szolgáltatni. Már sötétedett. Hazavillamosoztunk a hotelbe. Ilyent sem látni bárhol. A villamossínek szépen nyírt pázsit között szaladnak. Nem aszfaltba ágyazva vagy köves pályán. Szemnek igen kellemes. A városrészben, ahol szállásunk volt, éppen ünnepeltek. A spanyolok vagy katalánok is megragadnak minden alkalmat, hogy ünnepeljenek, mint mi. Egész éjjel állt a fiesta. Tűzijáték meg minden. Kisebb-nagyobb durranásokkal. Másnap folytatódott az ünnep. Hosszú csőrű kancsókból itták a vörösbort a vendéglők teraszain. De nem szopták a kancsók csőrét, hanem távolról öntötték magukba. Ha eltévesztették volna a pisilő kancsó csőrének irányát, lett volna dolguk a vegytisztítóknak. A külváros apraja-nagyja ünnepelt. Kerékpártúrát is szerveztek, melyen apró gyerekektől kezdve aggastyánokig igen sokan részt vettek. A forgalmat irányítandó, megjelentek a lovas rendőrök is fehér paripákon. Sajnos, nekünk tovább kellett indulnunk, mert várt a kiállítás Valenciában. Délelőtt még bementünk a Güell-parkba. Az 1800-as évek végén a gazdag Don Eusebi Güell megbízta Gaudit, hogy építsen egy palotát, egy templomot és egy parkot hatvan házzal. Ma lakóparknak nevezhetnénk. A tervet feladták, mert 1914-ig csak három ház készült el. De a park ma is megvan, a természet és az ember szimbiózisát jelképezi. Fantasztikus hely. Az alsó bejárat mellett meseházszerű épület, ahol élete utolsó éveinek nagy részét töltötte a mester. Ez a park Gaudi mesterműve. Ez is a világörökség része. Tele pálmafákkal, fenyő- és ciprusfélékkel, fügefákkal. Kacskaringós, kővel kirakott lépcsők vezetnek egyik szintről a másikra. Kövekből épített árkádok, oszlopok és más bizarr építmények. A mellvédek és építmények nagy része színes kerámiával kirakva. Annyi a mozaik, hogy fel sem lehet mérni, mennyit dolgozhattak vele. Az volt a benyomásom, hogy egyben rakták fel, majd darabokra törték. A parkot nevezik szürrealista szigetnek, de expresszionista rémálomnak is. Sajnos, rövid barcelonai kitérőnk véget ért. Hogy könnyebben tudjunk közlekedni, mikrobuszt béreltünk napi 30 euróért. És felpattantunk a sötét üveges Fiatba. Valenciába, ahová indultunk, az út a tengerparton vezet. Kellemes, 26 fokos, napsütéses időben utaztunk Valencia felé. Délután megálltunk a Földközi-tenger partján. A strandok mindenütt nyitva. A belépés díjtalan. A tenger és a víz tiszta. Meg is mártóztunk rendesen benne. Nem sok fürdővendég volt rajtunk kívül. A hullámok nagyok és zajosak. És mi megcsodáltuk a rövidre nyírt füvet az út mellett. Kétféle volt: apró szőrű, tömött, nagy levelű, de gyérebb. A strand itt is (mint később kiderült: mindenütt) tiszta, akárcsak a víz. A tengerparti épületek mediterrán jellegűek, szépek, rendezettek, mintha üdülőparadicsomba érkeztünk volna.

(folytatjuk)