JegyzetItthoni zarándokhely csak dühöngőknek

2008. szeptember 13., szombat, Gazdaság

A Szent Anna-tóról van szó. A ,,székelyek tengeréről", a magyarság egyik legendás, páratlan szépségű és értékű természeti kincséről, ahová áhítattal léptünk, és lélegzet-visszafojtva lestük csodáit. A víz fodrozódását, benne a vadkacsákat, felette a felhőjátékot, a szitakötők táncát; gerendatutajt ácsolva vagy a parti árnyékban elnyúlva vártuk a szamóca, málna, áfonya érését, fohászkodtunk a kápolnarácsnál, őzlábgombát és csiperkét szedtünk a tokányba, borús időben a Mohos tündérvilágában cuppogtunk, este a tűz mellett énekelgettünk.

Ahogy a többiek is mellettünk, akikkel rövid időn belül együvé tömörülve fújtuk egyik népdalt a másik után. A miénk, a környezetet és a hangulatot megbecsülőké volt a csillagos égbolt és a fenyőillatú levegő, otthon voltunk benne. 1990-ben friss töltetű nemzetközi képzőművészeti fesztivált indított itt egy értékteremtő ember, másféle rangot és méltóságot is ajándékozva e különleges zarándokhelynek. És ezzel egy időben elindult egy ellenkező irányú folyamat is: a rombolásé. Ennek eredményeképpen ma már az autós tömegturizmus egyik gyűjtőpontjává vált az ikerkráterek közötti nyereg (a rongyos aszfalt nem ijeszt el senkit), ahol üvöltő gépzene, kocsmák és csecsebecseárusok között kell átfurakodni a lényeghez. A ,,vízen járás", az AnnART tábora megszűnt, a tőzegláp pár éve már csak szabott időben, belépti díj ellenében látogatható, fonák viszonyaink miatt gyümölcseit is pénzért árulják az útfélen, a védett, kiváló vízminőségű tavon 2008 nyarán motorcsónakosok, a kápolna alatt kocsijukkal piknikező tűzoltók hirdették a törvények és szabályok esetlegességét. A szennyező csónakban állítólag akadémiai kutatók ültek — ezek után miért is szörnyednénk el azon, hogy a térségben működő civil természetvédők (az illetékes Hargita megyei környezetvédelmi felügyelőség szíves elnézésével) az élő fára szegezték a kilátóteraszt? Aki tehát szeretne feltöltődni hajdani kedves kirándulóhelyén, vagy netalán gyermekeinek is átadná a Szent Anna-tó szellemi örökségét, felejtse el: a kempingben láthatóan csak azokat kedvelik, akik nagy zajt csapnak, sok sört fogyasztanak, és nem tesznek fel olyan kényelmetlen kérdéseket, hogy a parkolásért, szemétszedésért, sátorozásért, dupla árú üdítőért tizennyolc év alatt befolyt szép jövedelemből ugyan miért nem lehetett egy tisztességes illemhelyet sem kialakítani. És hogy miért nem lehet aludni az erdő közepén? Mert jobbról a manele, balról a sportközvetítés, elölről a hírek, hátulról valamelyik vállalkozó generátora zúg teljes hangerővel — s ki ne hagyjuk a terepmotorosokat, nehogy zokon vegyék a mellőzést, mikor éjjel-nappal tekerik... Bizonyára meglepő a gondnokság számára, de a legtöbb rádiót készségesen, az első kérő szóra lehalkítják, csak egy-egy fiatal néz vissza csodálkozva, hogy van, aki inkább madárfüttyöt hallgatna idefent... Tehát lehet. Csak nem akarják. A kiábrándult régi gárda lassan átköltözött Bükszád fölé, a Döngőre. Többet kell gyalogolni a fürdésért, de még a hétvégeken is nyugalomra és barátokra találhatnak, és ezért az sem nagy ár, hogy előbb bizony takarítani kell mások után. Lehangolóbb, hogy minden vidáman indult beszélgetésnek egy a vége: vajon mire jó az nekünk, ha az ország többi piknikező-dühöngőjéhez züllesztjük a Csomád varázslatos térségét? Tényleg ez a cél?

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1436
szavazógép
2008-09-13: Gazdaság - Kuti János:

Ahol szeptemberben is meleg a tenger

La Sagrada Familia
A Német Technikai Kooperációs Társaság (GTZ) jóvoltából részt vehettem szeptember végén egy valenciai kiállításon a fás szakmában dolgozó nyolc kollégával egyetemben. A kellemest a hasznossal összekötendő, a kiállítás mellett megnéztük azt is Spanyolországban, ami utunkba esett.
2008-09-13: Közélet - Sylvester Lajos:

Egy fotosmartonosi hölgy itthon és Európában

Incze Réka fotosmartonosi fiatal hölgy, a Babeş—Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatának óraadó tanára, cégtulajdonos doktori dolgozatát nemsokára a budapesti Közép-Európai Egyetemen védi meg, szakterülete a környezetvédelem.