Orbaiteleken támadott a medve

2019. október 5., szombat, Közélet

Tetemes károkat okozott tegnapra virradó éjszaka a medve Orbaiteleken. A három boccsal kószáló anyaállat kilenc gazdaságba tört be. Nyulak, tyúkok, juhok, bárányok estek a vad áldozatául, volt jószág, amit megölt, mást csak megsebesített a garázdálkodó medve. Az emberek félnek, életük állandó rettegésben telik, a vadak támadásával szemben a falu védtelenül áll.

Tánczos Szabolcs barátosi polgármester elmondta: értesítették a hivatalos szerveket, de az eddigi tapasztalat szerint a jelentések nyomán nem sok minden történik. Az emberek félnek sötétedés után kimenni az udvarra, a mezőkön lenni napközben is veszélyes. „Nem tudom, mit lehet tenni. Tehetetlenek vagyunk. Egyebet nem tudok mondani: ha a gazda medvét lát a bennvalójában, hívja a 112-es segélykérő számot. Félő, hogy előbb-utóbb emberi áldozata is lesz a medvék garázdálkodásának” – sorolja aggodalmait a polgármester.

Orbaitelek és körzete vadászterületként a Kovászna Megyei Vadász- és Sporthorgász-egyesület fennhatósága alá tartozik. Megkerestük az egyesület elnökét, László Bélát, aki elmondta: ismerik az esetet, próbálnak segíteni az embereken, de a kezük meg van kötve. Nemcsak a gazdaságokban okoznak károkat a medvék, ott vannak a mezőkön is, ott is folytatják a pusztítást. Ki mer bemenni egy kukoricatáblába, hogy kiűzze onnan a medvét? Életveszélyes lenne – állapította meg.

Vádtól, iróniától nem mentesen László Béla egy lehetséges megoldást körvonalazott: jöjjenek a környezetvédők, a medvék óvói, segítsenek ténylegesen is a gazdákon. Ne csak az irodákból dolgozzanak, jöjjenek ki terepre, álljanak szembe a medvékkel, az emberek érdekében. Egy medve értéke negyvenezer euró is lehet, ezzel szemben az ember nem számít értéknek – állapította meg keserűséggel az egyesületi elnök.

Az orbaiteleki és a szomszédos településeken okozott medvekárokkal kapcsolatban még az a sajátos helyzet is fennáll, hogy a vadásztársaság nyilvántartásai szerint a körzetben egyetlen medve sem él. Az amúgy is körülményes procedúrák mellett emiatt a károkat okozó medve kilövésére, áttelepítésére szinte lehetetlen engedélyt szerezni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2019-10-05: Közélet - Mózes László:

Harcoló állatok a fókuszban (Transnatura nemzetközi természetfotó-pályázat)

Indiai természetfotós nyerte a hatodik Transnatura nemzetközi természetfotó-pályázat nagydíját. A sepsiszentgyörgyi megmérettetésre százkét fotós nevezett be a világ huszonegy országából, a legjobb fényképekből tegnap délután nyílt kiállítás a megyeszékhelyi Székelyföldi Vadászati Múzeumban.
2019-10-05: Jegyzet - Hecser László:

Milyen iskolánk lesz? (Kármentő)

Minden bizonnyal kijelenthetjük: Baróton nincs olyan ember – aki bár elviekben – ne ismerné el, milyen lényegbevágóan fontos szerepet játszik a város és a kistérség életében a Gaál Mózes Általános Iskola és a Baróti Szabó Dávid Középiskola.