A magyarság megmaradásának az a titka, hogy a sok pusztítás, vész után nemzetünk mindig felül tudott kerekedni mindenen – hangsúlyozta Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke tegnap Eleméren, Kiss Ernő altábornagy szülővárosában, ahol a 170 évvel ezelőtt mártírhalált halt aradi vértanúkra emlékeztek.
Hajnal Jenő megfogalmazása szerint gyakran hallani, hogy fogy a nemzet, hogy elfogy a délvidéki magyarság, de még mindig vannak elegen, akik kitartanak és bíznak a megmaradásban.
A napokban több vajdasági településen is megemlékeztek az aradi vértanúkról. Adán 2011-ben állítottak emlékművet Damjanich Jánosnak. Fenyvesi Zoltán, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke itt a Pannon RTV beszámolója szerint kiemelte: az aradi események jelentősége az, hogy meg kell békülnünk néha egymással. „Vannak ellentéteink, az ellentéteken felül kell emelkedni, és éppen Arad példája az, amikor lehet felemelkedni eseményeken” – fogalmazott.
Elhangzott: a hősök példát mutatnak, azt láthatjuk, hogy a szabadságért áldozatokat kell hozni. Zomborban megkoszorúzták Schweidel József mellszobrát, amelyet 2017-ben állítottak a honvéd vezérőrnagy szülővárosában, Zentán pedig Batthyány Lajos emléktáblájánál tisztelegtek az emlékezők. Lázár Vilmos Nagybecskereken született, emlékét 2005 óta emléktábla őrzi a nagybecskereki székesegyházban, ahol minden évben koszorúzással és hangversennyel emlékeznek a magyar forradalom hőseire.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.