Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Női kosárlabda, Nemzeti LigaKegyetlenül súlyos vereséget mért ellenfelére a Sepsi-SIC

2019. október 7., hétfő, Sport

A címvédő Sepsi-SIC a román női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság talán eddigi legnagyobb különbségével diadalmaskodott Konstancán, miután szombat délután 178–31 arányban győzedelmeskedett a helyi Phoenix vendégeként a Nemzeti Liga Keleti csoportjának második fordulójában. A hétvégi mérkőzés krónikájához hozzátartozik az is, hogy a tengerparti együttesben csak ifjúsági játékosok léptek pályára; az alakulat edzője, Carmin Artemie Popa úgy nyilatkozott a baschet.ro szakportálnak, hogy sérülés és leigazolási problémák miatt nem tudta pályára küldeni tapasztaltabb kosarasait.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Reméltük, hogy könnyű meccse lesz a Sepsi-SIC csapatának Konstancán, ám erre azért senki sem számított. A Nemzeti Liga előző kiírásának hetedik helyezettjénél Maria Marcu, Nicoleta Mititelu, Andreea Dragoș, Maria Florea és Alexia Grancea volt benne a kezdő csapatban, míg Zoran Mikes a zöld-fehérektől Andra Mandachét, Annemarie Gödri-Părăut, Chrissy Givenst, Kovács Renátát és Natalie Butlert küldte pályára. Már az első perc után nyilvánvaló volt, hogy nem egy súlycsoportbeli a két csapat, s a 9. percben egy 0–44-es részsiker után már eldőlni látszott a mérkőzés. A házigazdák Marcu révén szerezték meg első kosarukat a meccsen, a negyed pedig 2–48-as állásnál ért véget. A második szakaszban sem sokat változott a játék képe: a mieink egyszerűen hengereltek, a Phoenix erejéből ezúttal is újra csak 2 pontra futotta (2–98). Ekkor Carmin Artemie Popa biztosan bedobta volna a törülközőt, hogy mentse a menthetőt, de sajnos lányai kosárlabdáztak, és nem bokszoltak.

A térfélcserét követően Givens révén a Sepsi-SIC gyorsan átlépte a százpontos határt, s a 25. percben 4–120 volt az eredmény. Ekkor a kispadról érkező Margareta Ion megszerezte a konstancaiak hatodik pontját, amelyet további nyolc követett, és 30 percnyi játék után 14–147 arányban vezetett a vendég sepsiszentgyörgyi csapat. A több mint megnyugtató előnnyel a tarsolyában a címvédő az utolsó negyedre vissza­kapcsolt, ezt pedig kihasználták a hazaiak, és sikerült is több pontot szerezniük, mint a korábbi három játékrészben. A Popa-lányok összesen 17 pontot dobáltak össze, ám 31-et kaptak is, és végül a zöld-fehérek 31–178-ra nyerték meg a roppant egyoldalú találkozót.

A mérkőzés legjobbjának egyértelműen a SIC-es Demeter Nóra bizonyult, aki 38 ponttal és 10 lepattanóval, azaz dupla-duplával zárt, a hazai csapatból a 15 egységig jutó Mititelu jeleskedett.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 2. forduló: Konstancai Phoenix–Sepsi-SIC 31–178 (2–48, 2–50, 10–49, 17–31). Konstanca, városi sportcsarnok. Mintegy 50 néző. Vezette: Alexandru Stamate, Andrei Hapău, Alin Bobei­ca. Phoenix: Marcu 9, Mititelu 15/3, Dragoș, M. Florea, Grancea–B. Florea, Fülöp, Ion 2, Marin, Radu 5. Edző: Carmin Artemie Popa. Sepsi-SIC: Mandache 16, Gödri-Părău 11/3, Givens 24, Kovács 19/3, Butler 18–Demeter 38, Cătinean 16, Nagy 14/3, Vucetić 4, Topuzović 18/3. Edző: Zoran Mikes.

Akárcsak az idénynyitó körben, a második fordulóban is csak további egy mérkőzést rendeztek, amelyen a Bukaresti Rapid 65–73-ra kikapott a Brassói Olimpia csapatától, a Târgovişte–Agronómia Bukarest találkozót elnapolták, az Alexandria pedig szabadnapos volt. Szerdán újabb meccs vár a Sepsi-SIC együttesére, amely 19 órától a Rapidot fogadja a Sepsi Arénában. (tibodi)

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 173
szavazógép
2019-10-07: Közélet - Hecser László:

Szabadság nélkül nincs emberi méltóság (Bardoc)

Az aradi vértanúkra és Cserey Ignác honvédezredesre emlékeztek tegnap Bardocon. Inkább karddal a kézben meghalni, mint láncban hosszú ideig élni – ilyenek voltak elődeink! – hangzott el a református templomban és az annak udvarán tartott eseményen. A főhajtáson részt vettek és díszőrséget álltak a Történelmi Vitézi Rend Erdélyi Törzsszékének bardoc-miklósvárszéki tagjai és a Budai Második Honvéd Zászlóalj és Első Hatfontos Üteg hagyományőrzői.
2019-10-07: Sport - :

Győzött a Győr, kikapott a Fradi (Női kézilabda, Bajnokok Ligája)

A címvédő Győri Audi ETO KC tegnap hazai pályán 35–23-ra legyőzte a svéd IK Sävehof csapatát, míg az FTC-Rail Cargo Hungaria szombaton 31–22-ra kikapott a norvég Vipers Kristiansand vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.