A világelső Novak Đoković nyerte meg a kétmillió dollár összdíjazású tokiói kemény pályás férfi tenisztornát. A vasárnapi döntőben a szerb játékos magabiztosan győzött az ausztrál John Millman ellen.
A 16-szoros Grand Slam-bajnok – aki először indult a japán fővárosban – a verseny során egyszer sem vesztette el az adogatását, a fináléban pedig 1 óra 8 perc alatt diadalmaskodott, harmadik találkozójukon is legyőzve 30 éves riválisát. A 32 esztendős Đoković 76. trófeáját gyűjtötte be. A világranglistán 80. Millman – aki a selejtező első fordulójában három mérkőzéslabdát hárított – pályafutása második ATP-fináléját is elvesztette. Az elsőt tavaly áprilisban Budapesten vívta.
Az első helyen kiemelt Dominic Thiem nyerte a Pekingben rendezett kemény pályás tenisztorna férfiversenyét, aki a vasárnapi döntőben a görög Sztéfanosz Cicipász felett diadalmaskodott. Az osztrák játékos – aki már kijutott a novemberi londoni világbajnokságra – 2 óra 11 perces csatában gyűjtötte be pályafutása 15. trófeáját. Ez volt az első serlege, amelyet Ázsiában szerzett. A 26 éves Thiem harmadszor indult a kínai fővárosban, de korábban még meccset sem nyert.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.