A Caritasszal is együttműködik az Osonó

2019. október 8., kedd, Magazin

A napokban indul a Gyulafehérvári Caritas új programja, az Iránytű a munka világába megvalósítási szakasza, amely során hátrányos helyzetű fiatalok mentorálása zajlik. A Maros és Hargita megye településein futó projekt felelősei az Osonó Színházműhelyt kérték fel egyes szakmai programok lebonyolítására.

Az EEA Norvég Alap, valamint a Renovabis és a német katolikusok által támogatott négyéves program a korai iskolaelhagyás csökkentését, a munkanélküli fiatalok munkapiacon való elhelyezkedését és a külföldre való elvándorlás visszaszorítását célozza meg Maros és Hargita megye településein. A fiatalok feltérképezése és a projektbe való bevonása mellett második pillér a szakképző intézményekkel, szakiskolákkal, szaklíceumokkal való együttműködés és kapcsolatépítés, emellett a tanárok támogatása a pedagógiai eszközeik megerősítésében a hátrányos helyzetű diákok integrációjának céljából, az iskolai sokféleség támogatásában és a diákok pályaorientációs készségeinek fejlesztésben.

A szervezők, a Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhelyt mint nagy tapasztalattal rendelkező partnert kérték fel a szakmai programok lebonyolítására. A társulat két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár színházi nevelési, valamint önismereti, személyiségfejlesztő, kommunikációs, kompetenciaerősítő és csapatkovácsoló műhelyfoglalkozást fog tartani marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, valamint székelyudvarhelyi diákok és tanárok számára.

A kezdeményezés az iskolájukba járó, illetve az onnan kiesett diákok számára nyújt sokrétű támogatást azzal a céllal, hogy sikeresen tudják elvégezni tanulmányaikat, visszailleszkedjenek az oktatásba, illetve az oktatásban és a munkaerőpiacon szükséges készségeiket fejlesztve, pályaorientációs ismeretekkel gazdagodva tudatosabban és sikeresebben tudjanak továbbtanulni, majd elhelyezkedni. A pedagógusképzések célja, hogy az intézmény munkatársai hatékonyabban tudják oktatni, nevelni, motiválni és támogatni az intézménybe járó hátrányos helyzetű tanulókat.

Romániában a korai iskolaelhagyás és a munkapiacon való alacsony részvétel kiemelkedik az uniós átlaghoz képest, e jelenségek pedig leginkább a sérülékeny társadalmi csoportokat jellemzik. Az Eurostat 2018-as adatai alapján az EU-ban a 18–24 év közöttiek korai iskolaelhagyási aránya 10,6 százalék, míg Romániában ez a szám 16,4. Ezen fiatalok 52 százalékának sikerült elhelyezkedni a munkapiacon, a munkanélküliek 16 százaléka szeretne mihamarabb munkába állni, viszont 32 százaléka nem is szeretne dolgozni. Annak ellenére, hogy a korai iskolaelhagyók uniós átlaga 2013 és 2018 között 1,3 százalékkal csökkent, Romániára ez nem mondható el. Ugyancsak figyelemre méltó adat, hogy 2018-ban az EU országai közül (Málta és Spanyolország mellett) Romániában estek ki a legtöbben az oktatási rendszerből, mely jelenség hangsúlyosan a vidéki településeken figyelhető meg.

A kezdeményezés partnerei Bulgáriából az Arete Youth Foundation, Trust for Social Achievement, Magyarországról az Autonómia Alapítvány, Spanyolországból a Fundación Segretariado Gitano és Romániából a Gyulafehérvári Caritas. (nbs)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 795
szavazógép
2019-10-08: Sport - :

Győzött Đoković és Thiem (Tenisz)

A világelső Novak Đoković nyerte meg a kétmillió dollár összdíjazású tokiói kemény pályás férfi tenisztornát. A vasárnapi döntőben a szerb játékos maga­biztosan győzött az ausztrál John Millman ellen.
2019-10-08: Magazin - :

Könyvvásárra készülnek Marosvásárhelyen

Negyvenegy kiadó összesen 15–20 ezer könyvcímmel várja a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron az olvasóközönséget november 14. és 17. között. A könyves rendezvényt Határtalanul mottóval szervezik meg – közölték a szervezők.