Könyvvásárra készülnek Marosvásárhelyen

2019. október 8., kedd, Magazin

Negyvenegy kiadó összesen 15–20 ezer könyvcímmel várja a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron az olvasóközönséget november 14. és 17. között. A könyves rendezvényt Határtalanul mottóval szervezik meg – közölték a szervezők.

A legnagyobb romániai magyar könyves seregszemlének számító vásáron a közönség a kortárs magyar irodalom szerzőivel találkozhat, színházi előadásokon és koncerteken vehet részt. A vásáron 41 kiadó lesz jelen, amelyek össze­sen 15–20 ezer könyvcímmel várják az olvasóközönséget.

Káli Király István fő szervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke elmondta, hogy a kezdetekkel ellentétben ma már nem kérdés, hogy megjelenik-e magyar nyelven újabb könyv, hanem inkább az foglalkoztatja az embereket, hogy évről évre milyen újdonságok kerülnek a polcokra. Határtalanul az idei vásár mottója, amely a szó szerinti határok átívelésétől számos szimbolikus értelmezésre ad lehetőséget. „Az tény, hogy a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár túllépett a saját határain és Erdély legnagyobb magyar könyves szemléjévé nőtte ki magát” – mondta a fő szervező.

Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a kiemelt programpontokat ismertette. A vásárt a Navarra Dance tánccsoport produkciója nyitja meg, Balázs Imre József Kirándulás a felhőben címmel gyermekkoncertet ad, akárcsak a Sebő Együttes. Sebő Ferenc és zenekara nemcsak a legkisebbekre számít, mert Árdéli szép tánc című produkciójukkal az idén 60 éves Kovács András Ferenc költőt köszöntik. Ugyancsak a KAF 60 jegyében tűzik műsorra Fazekas Ernő, Márton Loránd és Nagy Csongor előadásában Jack Cole dalait, a Marosvásárhelyen élő költő megzenésített verseit.

Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából mutatja be Bogdán Zsolt színművész a Függök ezen a zord élet-párkányon címmel népszerű Ady-estjét. Szintén a színházi program részeként mutatják be a Gyulai Várszínház produkcióját, Darvasi László Karády zárkája című monodrámáját, valamint Kálloy Molnár Péter és Rudolf Péter előadásában Marie Jones Kövek a zsebben című darabját. Lesznek irodalmi estek is, az olvasóközönség többek között Darvasi Lászlóval, Grecsó Krisztiánnal, Láng Zsolttal, Németh Gáborral, Vida Gáborral, Szegő Jánossal találkozhat.

Makkai Kinga, a gyermekprogramok felelőse elmondta, hogy több mint húsz gyermekkönyvújdonságot mutatnak be, elsősorban erdélyi kiadványokat. Két rangos magyarországi gyerekkönyvkiadó is jelen lesz a vásáron, a Cerkabella és Pagony Kiadó. A gyermekek az író-olvasó találkozókon többek között Keresztesi Józseffel, Kovács András Ferenccel, Zágoni Ba­lázzsal, Balázs Imre Józseffel, Demény Péterrel, Sikó-Barabási Eszterrel, Szőcs Margittal találkozhatnak. Az idén is megszervezik az Olvasd el, és játssz velünk! olvasóvetélkedőt, amelyre 266 csapat jelentkezett Maros, Hargita, Kolozs és Szilágy megyéből, ami azt jelenti, hogy csaknem 800 diák elolvasta a kijelölt műveket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 642
szavazógép
2019-10-08: Magazin - :

A Caritasszal is együttműködik az Osonó

A napokban indul a Gyulafehérvári Caritas új programja, az Iránytű a munka világába megvalósítási szakasza, amely során hátrányos helyzetű fiatalok mentorálása zajlik. A Maros és Hargita megye településein futó projekt felelősei az Osonó Színházműhelyt kérték fel egyes szakmai programok lebonyolítására.
2019-10-08: Magazin - :

93 embert ölt meg

Kilencvenhárom ember meggyilkolását ismerte be a 79 éves Samuel Little elítélt az Egyesült Államokban, és amennyiben igazat mond, amerikai hírportálok szerint ő az ország történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddig 50 gyilkosságra derített fényt a férfi vallomása alapján.