Emléktábla Imreh Istvánnak

2019. október 8., kedd, Faluvilág

Imreh István (Sepsiszentkirály, 1919 – Kolozsvár, 2003), a székelység gazdaság- és társadalomtörténetének történész-kutatója, egyetemi tanár születésének 100. évfordulója alkalmával emléktáblát helyezett el vasárnap a háromszéki Mikes Kelemen Egyesület Sepsiszentkirályban az unitárius lelkészi lak homlokfalára. Mint arról beszámoltunk, ezt megelőzően leleplezték mellszobrát is Sepsibodokon, ahol serdülőkorát töltötte.

  • Emléktábla-avatón Imreh István történész szülőfalujában. Fotó: Vargyasi Levente
    Emléktábla-avatón Imreh István történész szülőfalujában. Fotó: Vargyasi Levente

A sepsiszentkirályi rendezvényt Wass Albert-verssel nyitotta meg a helyi származású Komán Attila Ábel tanuló, az emléktáblát Kiss Áron, a helybeli unitárius egyházközség gondnoka és Komán László, az illyefalvi László Lukács-iskola igazgató-tanára leplezte le. A jelenlevőket Fodor Imre, Illyefalva község polgármestere köszöntötte, kiemelve, hogy az elmúlt évek helyi kincseinek megmentési folyamatába illeszkedik az emléktábla-állítás, amelynek megtartóereje van, és identitáserősítő elmélkedésre kell ösztönöznie a faluközösséget.

Az említett közművelődési egyesület nevében a szentkirályi gyökerekkel rendelkező Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató és ötletgazda lényegre törő magyarázatát adta az emlékezéssorozat megszervezésének. Méltatta Imreh István munkásságát, olvasásra ajánlotta Imreh István jubileumra megjelent, Törvény és rend a székely faluközösségekben című össze­foglaló kötetét, amelynek témaköre másfajta, merőben mai és újraéledő gondolatokra kellene ösztönöznie a sarjadó vidék földet és erdőt művelő, óvó társadalmát.

Imreh István származásának egyik kiváló ismerője volt távolabbi rokona, néhai angyalosi dr. Imre Barna nyugalmazott mezőbándi, majd alsórákosi református lelkész, hely- és családtörténész, aki összeállította a közös gyökerű Imre família legpontosabb származási táblázatát, családfáját. Most, hogy Imreh István születésének jubileumára „hazaérkezett” szülőfalujába és Sepsibodokra, ahová gyermekéveinek emlékei kötötték, az Imreh Barna készítette háromszéki Imreh családfát is bemutathattuk az ünnepségen, amelyről csak most hallhattak a jelenlevők, hiszen haló poraiból mostanság éled újjá a mi tájainkon is a genealógia mint nélkülözhetetlen tudomány. Ebből derült ki, hogy Imreh István tudós unitárius papi família sarja, amire nem volt szerencsés gyakran hivatkozni a letűnt rendszer idején született önéletrajzokban. Imreh Barna kálvinista lelkész 1973-ban készített családfája szerint Imreh István legrégibb felmenője a szentkirályi Imreh János (szül. 1570 körül) pálosi ludi magister, unitárius tanító volt, aki 1599-ben elesett Sellenberknél. Páloson manapság nagyon nehéz magyar embert és még nehezebb unitárius vallásút találni. Fia, János, mint nemes ember 1614-ben lustrált, ennek fia Imreh Máté ürmösi unitárius pap és olthévizi esperes volt, felesége Maróczi Kata, Maróczi Albert aranyosszéki főkapitány leánya. Következik Imreh Sámuel, gróf Mikes Mihály tisztje, majd a szentkirályi Kis családba beházasodott Imreh József, akinek Anna testvére Ágh István unitárius püspök felesége volt. Imreh István másik felmenője Imreh József szentkirályi Sükösd leányt vett feleségül. Imreh István emlékét, a család génjeit Svédországban élő fiának családja, valamint Kolozsváron elhalt Mária lányának gyerekei hordozzák és örökítik tovább.

A koszorúzást állófogadás követte az ősi szentkirályi papilak udvarán álló öreg diófa alatt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1235
szavazógép
2019-10-08: Magazin - :

93 embert ölt meg

Kilencvenhárom ember meggyilkolását ismerte be a 79 éves Samuel Little elítélt az Egyesült Államokban, és amennyiben igazat mond, amerikai hírportálok szerint ő az ország történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddig 50 gyilkosságra derített fényt a férfi vallomása alapján.
2019-10-08: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Idősek napja a hétköznapi gondok közepette

A hétköznapok gondjai nem vethetnek gátat az ünneplésnek Szotyorban sem. Miklós András falufelelős a szépkorúakat köszöntötte vasárnap a kultúrotthonban, dalos ajándékműsorral kedveskedett az ünnepelteknek a Kelemen Alpár mérnök-karnagy vezette szentivánlaborfalvi Székely István dalkör. Terülj-asztalkámra is sort kerítettek, eszem-iszomra is, néhány nyugdíjas házaspár még táncra is perdült.